Agrár államtitkár: a kormány stratégiai ágazatként tekint a mezőgazdaságra
A magyar agrárium alapjai stabilak, az elmúlt 13 év intézkedései nyilvánvalóvá tették, hogy a kormány a magyar mezőgazdaságra stratégiai ágazatként tekint – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

(Fotó: Vermes Tibor)
Farkas Sándor a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján elmondta, az elmúlt évek kihívásai hozzájárultak ahhoz a stratégiai gondolathoz, miszerint a kormánynak még határozottabban kell folytatni a megkezdett agrárpolitikát. Az államtitkár ismertette: A legfontosabb hosszútávú célok között szerepel egy jövedelmező, 21. századi technológiákra épülő mezőgazdasági termelés kialakítása, továbbá ezen alapuló, nemzetközileg is versenyképes élelmiszeripar megteremtése. Ezekhez a célokhoz a magyar közös agrárpolitika (KAP) stratégiai tervének elfogadásával több mint 5300 milliárd forint forrás áll rendelkezésre 2027-ig. Ezzel lehetőség adódik a mezőgazdasági termelőképességet másfélszeresére növelni és a technológiákat fejleszteni – hangsúlyozta az államtitkár.
Farkas Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy a célok eléréséhez az Agrárminisztérium négy pillér mentén szervezi meg a következő időszak teendőit
A gazdasági fejlődés pillére a mezőgazdaság és az élelmiszeripar gazdasági fenttarthatóságát érintő területeket foglalja magába, amelynek fő célja a versenyképesség növelése. A minőségi élelmiszer pillér az élelmiszer-önellátás biztonságának egészségesebb és fenntarthatóbb fogyasztását szavatolja. A zöld jövő pillér célja a klímaváltozáshoz alkalmazkodó és környezetkímélő gazdálkodás kialakítása. A megújuló vidék pillér pedig két irányt jelöl ki: a vidéki települések fejlesztését és a generációs megújulást a gazdálkodásban. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány 2021-től kezdődően az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80 százalékos nemzeti kiegészítő forrást biztosít. Az elmúlt két évben az állattartók versenyképességét összesen 2500 támogatott projekt és csaknem 430 milliárd forint megítélt támogatás szolgálta – részletezte.
A vidékfejlesztési célokra idén „soha nem látott mértékű költségvetési fedezet áll rendelkezésre”, csaknem 750 milliárd forint – hangsúlyozta a politikus
Farkas Sándor az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról elmondta, a kiállítás a magyar mezőgazdaság legnagyobb szakmai találkozójává vált az elmúlt 30 évben. Antal Gábor, a szervező Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója beszédében ismertette: húsznál is több országból, több mint ötszáz kiállító érkezett Hódmezővásárhelyre. Az idei kiállítás újdonsága a Hód-Mezőgazda Zrt. és konzorciumi partnereinek tanösvény programja, melyen regisztrációt követően elismert és gyakorlott szakemberek mutatják be a gazdálkodóknak a takarmánynövény-termesztéshez és a minőségi takarmány-előállításhoz kapcsolódó újdonságokat.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Új FAO kiadvány emlékeztet az élelmiszer-termelés erőforrásainak végességére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A DAV Mérnöki Kft. már tudja, hogyan kell előnyt kovácsolni az ESG-ből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dán példa Magyarországon: a fenntartható élelmezés közös stratégiát igényel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elbizonytalanodási csapdában a kiskereskedelmi forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A hagyomány és az innováció jellemzi az idei karácsonyi édességpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
