Aggódik és megoldást sürget a Magosz elnöke az ukrán gabona behozatali tilalmának megszűnése miatt
Megoldást sürgetett a magyar gazdák érdekében az ukrán gabona behozatali tilalmának megszűnését követő időszakra Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke az M1 hétfői reggeli műsorában. Azt mondta, „mindenkor betartottuk és betartjuk, hogy eljusson az ukrán gabona oda, ahova szánták, de nem teheti tönkre a magyar piacot”.
Az összes hazai szakmai szervezet egyetért azzal, hogy az ukrán gabonát ne hozhassák Magyarországra a kereskedők, ellehetetlenítve ezzel a magyar gazdákat – utalt a vasárnapi záhonyi demonstrációra, ahol 400 gazda tiltakozott az ukrán gabona behozatali tilalmát eltörlő, pénteken meghozott brüsszeli döntés ellen. A Magosz elnöke kifejtette, az ukrán gabonapiacot oligarchák működtetik, hatalmas tőkeháttérrel, ez pedig tönkreteszi a magyar és az európai gazdákat. Most kell megállítani ezt a folyamatot, ezért volt a pénteki tüntetés – jegyezte meg. Arra is felhívta a figyelmet, hogy húszféle olyan hatóanyagot azonosítottak az ukrán gabonában, amelyeket az EU-ban már évtizedekkel ezelőtt betiltottak. Kifejtette: Ukrajnában 42 millió hektáron termelnek gabonát, és ennek megvolt a hagyományos piaca, ahogy az európai gabonának is. A háború kitörése után létrehoztak egy humanitárius folyosót, hogy ezen keresztül juttassák el a terményt az éhező afrikai országoknak, ehelyett a gabona a magyar raktárakba került, lenyomva az árakat. Azok a termelők, akik korában a gabonatermesztésbe fektettek, ellehetetlenülnek és tönkremennek – figyelmeztetett.
Meg kell védeni a hazai gazdálkodókat
Jakab István hangsúlyozta: ebben a helyzetben Európának végig kell gondolnia, hogy a gabona mellett – összesen 24 terméknél – hogyan védje meg a termelőit, akik betartanak minden vonatkozó jogszabályt. A Magosz elnöke azt is kifogásolta, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kizárólag Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt és állapodott meg a kérdésben, és nem egyeztetett az uniós gazdák érdekvédelmi szervezeteivel. Úgy fogalmazott, a továbbiakban az a feladat, hogy minden fórumon szembesítsék az Európai Bizottság elnökét: a tagállamoknak vannak kormányaik, és velük érdemben tárgyalni kell. Jelezte: kérik, hogy a magyar hatóságok kövessék nyomon és ellenőrizzék a tranzit céllal beérkező gabonát szállító kamionok útját és kilépését az országból.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
NAK-elnök: durva támadás érte Brüsszelből az agráriumot
Durva támadás érte Brüsszelből az agráriumot, az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >Nem tetszik a cseh gazdáknak az ukrán mezőgazdasági termékek nagyobb arányú behozatala az Európai Unióba
Veszélyezteti a cseh cukorgyártást a kiválasztott ukrán termékek tervezett nagyobb…
Tovább olvasom >Tönkretenné a gazdákat az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás, Ukrajna is tovább nehezíti a helyzetet
A gazdálkodók megélhetését ellehetetlenítené, az élelmiszer-biztonságot pedig veszélyeztetné az EU-Mercosur…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >