Magazin: Ágazati Készség Tanács
Az NGM kezdeményezésére kezdett el a közelmúltban az MKIK az úgynevezett Ágazati Készség Tanácsok (ÁKT) rendszerének létrehozásán dolgozni. Az ÁKT-k célja a munkaerőpiaci igények megjelenítése a szakképzésben. Az új rendszer működését jogszabályi keretek között rendezi majd egy hamarosan várható törvénymódosítás is. A kezdeményezés alapvetően kísérleti céllal indult el 5 ÁKT létrehozásával, köztük a turizmus/vendéglátáséval. Ugyanakkor a folyamat előrehaladásával olyan döntés született, miszerint a pilot ÁKT-k mellett a többi ágazati ÁKT-t is hozzák létre.
Az MKIK által koordinált Vendéglátás-turisztika ÁKT-t a jelenlegi tervek alapján 13 fő vállalati képviselő, munkaerőpiaci szereplő alkotja – a szakma prominens képviselői. Szorosan kapcsolódik az ÁKT-hoz egy ágazati fórum, ahova bárki csatlakozhat egy online felületen keresztül, javaslatokat, véleményeket, ötleteket fogalmazhat meg. Az ÁKT-hoz kapcsolódik továbbá egy szakértői csoport is, amely kutatásokkal, statisztikai értékelésekkel támogatja az ÁKT-k munkáját, a megfogalmazott igényeket segít a képzésekben realizálni.
Az MVI képviselői augusztusban és szeptemberben vettek részt az ÁKT ülésein. Az első alkalommal a jelenlévők megvitatták az ÁKT-ba delegálni szándékozott vállalkozásokra vonatkozó szempontrendszert. Ezek között szerepel többek között az is, hogy az adott vállalkozás foglalkoztasson középiskolai gyakornokokat és/vagy vegyen részt a szakképzésben, felnőttképzésben, valamint a duális képzésben. Emellett megjelenik szempontként a vállalkozás szakmai elismertsége, területi lefedettsége és esetleges nemzetközi kapcsolatai is. A megbeszélés részvevői elkészítették az ÁKT struktúráját, amely három fő területet foglal magában: vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás és egyéb kategória. A struktúra és a létszámok ismeretében a szakmai szervezetek a következő ülésre vállalkozásokat javasolhattak az egyes helyekre. A második alkalommal a szakmai szervezetek képviselői döntöttek arról a vállalkozói körről, amely az MKIK-tól felkérést kap az ÁKT-ban történő részvételre. Ennek megfelelően a következő megbeszélésre a szakmai szervezetek mellett meghívást kapnak az ÁKT-ba delegálni javasolt cégek képviselői is. //
Kapcsolódó cikkeink
A jövő boltja már nyitva van
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy Márton és Nagy Elek a Kormány–MKIK program végrehajtásáról tárgyalt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kezdő vállalkozóknak indít díjmentes képzést a Kamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >50,8 milliárdos kikiáltási áron aukcióra kerül a Belügyminisztérium egykori épülete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Még három napig jelölhet arra érdemes személyt a 2025-ös Gundel-díjra!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >