Afrikai sertéspestis: tizenegy ország függesztette fel Belgiumból a húsbehozatalt
Az afrikai sertéspestis miatt tizenegy Európai Unión kívüli ország függesztette fel a sertéshús importját Belgiumból – közölte a Le Soir című belga napilap szerdán.
Denis Ducarme belga agrárminiszter tájékoztatása szerint Dél-Korea, Kína, Fehéroroszország, a Dél-Afrikai Köztársaság, Tajvan, Mexikó, a Fülöp-szigetek, Japán és Szingapúr a sertéshúsra, Ukrajna és Szerbia a sertéshús mellett más hústermékekre is embargót vezetett be azt követően, hogy öt afrikai sertéspestises vaddisznót találtak Belgium dél-keleti, Luxemburggal határos régiójában.
A korlátozó intézkedések súlyosan érinthetik az ágazatot és az abban dolgozó mintegy 15 ezer alkalmazottat – közölte.
A napilap beszámolója szerint Belgiumban mintegy 6 millió sertés tartanak, és ezzel az uniós országok között a nyolcadik helyen áll. A legtöbb sertést, a teljes belga állomány 93 százalékát Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában tartják, vágóhidain több mint egymillió tonna sertéshúst dolgoznak fel évente. A hús mintegy kétharmadát szállítják külföldre. Az embargót bevezető országok közül Kína és Dél-Korea a belga sertéshúsexport mintegy 45 százalékát vásárolta.
A belga sertéshúsnak az unió piacain mintegy 5 százalékos a részesedése. A teljes belga sertéshúsexport értéke tavaly elérte az 1,27 milliárd eurót.
A La Libre Belgique információ szerint elképzelhető, hogy a fertőzés átkerül más tartományokba, vagy a környező országokba is, ezért hétfőn az érintett régióban 63 ezer hektárra kiterjedően fakitermelésre és erdőjárásra vonatkozó tilalmat vezettek be, azért, hogy a vaddisznók ne riadjanak meg, és lehetőleg ne vándoroljanak át más régiókba. Az intézkedés október közepéig marad érvényben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A kormány kompenzációval segíti a sertéstartó gazdákat
Az Employer Branding ma már nem csupán HR-eszköz, hanem stratégiai…
Tovább olvasom >IFFA 2025: megmutatta erejét a hús- és fehérjeipar Frankfurtban
Több mint 1000 kiállító és 63117 szakmai látogató részvételével zajlott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >