Adómentességet kaphatnak a méhészek
Adómentességet javasol minden tagállamban a méhészeknek az a jelentéstervezet, amelyet Erdős Norbert néppárti képviselő készített az Európai Parlament számára – olvasható az agrarszektor.hu-n. Az elemzés megállapításai szerint az ágazatban a legnagyobb gondot a hamisított kínai importméz okozza, ezért az ellenőrzések további szigorítására lenne szükség.
Átfogó intézkedéscsomagot javasol az uniós méhészeti ágazat számára az a jelentéstervezet, amely nemrég készült el az Európai Parlament (EP) számára. Az EP ugyanis napirendre tűzte a méhészeti kérdéseket, a dokumentum tervezetének összeállítását pedig Erdős Norbert néppárti képviselőre bízta.
Az „Európai méhészeti ágazat előtt álló kilátások és kihívások” című tervezet egyik jelentős változtatásként azt javasolja, hogy a méhészek minden uniós tagállamban kapjanak adómentességet, mivel tevékenységük jelentős mezőgazdasági és környezeti hatással bír. Emellett a dokumentum a 2020 utáni Közös Agrárpolitikában méhcsaládszám alapú, új közvetlen támogatás bevezetését is szorgalmazza. A Méhészeti Nemzeti Programok uniós költségvetését pedig – a valós méhállomány-növekedéshez hasonlóan – 47,8 százalékkal kellene növelni a 2004-es szinthez képest, amely így évente 47 millió eurót tenne ki.
A dokumentum megállapításai szerint az uniós mézpiac egyik legnagyobb problémáját továbbra is a mézhamisítások okozzák. A méz a világon a harmadik leginkább hamisított terméknek számít, és a visszaélések komoly károkat okoznak az európai méhészeknek is, miközben súlyos egészségügyi kockázatoknak teszi ki a fogyasztókat. A legtöbb hamis méz Kínából jut az uniós piacra.
Kínában ma a statisztikák szerint évi 450 ezer tonna mézet állítanak elő, amely több, mint amit a Föld legnagyobb méztermelői – az EU, Argentína, Mexikó, az USA és Kanada – együttesen termelnek, így nem származhat méhészeti tevékenységből. Kínából az unióba évente nagyjából 100 ezer tonna importméz érkezik, amely a duplája a 2002-ben behozott mennyiségnek. Az import az európai mézpiacon egyensúlyvesztés okoz, ezért a nagy méztermelő országokban (Romániában, Bulgáriában, Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban, Horvátországban és Magyarországon) a méz felvásárlási ára 2016 végére a felére esett a 2014-es árakhoz képest.
A Közös Európai Kutatóközpont korábbi vizsgálatai megállapították, hogy az EU külső határállomásain és az importőrök telephelyein vett minták 20 százaléka hamisított méz. Ezért a jelentés felkérné az Európai Bizottságot, hogy rendelje el a harmadik országokból származó mézek tételes hatósági mintavételét és azok ellenőrzését az EU külső határainál. Emellett a dokumentum szerint alaposan meg kellene vizsgálni a kínai nagyarányú mézimportot, és át kellene világítani a kínai mézeket exportáló cégek működését is. A mézhamisítások kiszűrése érdekében hatékonyabb laboratóriumi analitikai módszereket kellene kifejleszteni, amelyek alkalmasak lehetnek az egyre kifinomultabb hamisítványok kiszűrésére is – hívja fel a figyelmet a jelentés.
A tervezet szerint azért van szükség gyors intézkedésekre, mert a méhészeti ágazat több mint 500 ezer uniós polgár számára biztosít fő- vagy mellékjövedelmet. A növényfajok 84 százaléka és az élelmiszergyártás 76 százaléka függ a méhek beporzásától, és a méhészeti szektor az unióban évente 14,2 milliárd eurós gazdasági értéket állít elő.
Erdős Norbert a jelentéstervezetet már bemutatta Brüsszelben. A politikus szerint a dokumentumot a parlamenti képviselők és az Európai Bizottság főigazgató-helyettese is pozitívan fogadták. (agrarszektor.hu, Hazafi László)
Kapcsolódó cikkeink
Kihirdették az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét
A mai napon kihirdették az EU mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét…
Tovább olvasom >Szintetikus vegyületek az ételeinkben? Fontos uniós projekt hazai partnere a Tudatos Vásárlók Egyesülete
A ToxFree Life for All az EU frissen indult tudatosságnövelő…
Tovább olvasom >Panaszt nyújtottak be a kínai méz ellen az EU-ban
Az Agrárminisztérium (AM) szakmai támogatásával az Országos Magyar Méhészeti Egyesület…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >