Adómentes céges juttatás lesz a bor
Október 4-én a kormány egy rendeletet hozott, amely szerint a bor, mint céges juttatás, meghatározott feltételek mellett adómentessé válik a veszélyhelyzet végéig.

Jó hír karácsony előtt
A rendelet november 16-án lép hatályba és a veszélyhelyzet végéig él, ami jelen állás szerint november 25-ig tart, vagyis első ránézésre 10 teljes napig. Nagy valószínűséggel a veszélyhelyzet meghosszabbításra kerül, így a karácsonyi és év végi események során adott borok is adómentes juttatássá válhatnak.
Az üzleti ajándék olyan ajándék, amit üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében adnak, legyen az ingyenes vagy kedvezményes termék vagy szolgáltatás, valamint kizárólag erre a célra szánt utalvány. A csekély értékű ajándék pedig a dolgozóknak évente egyszer adható juttatás, legfeljebb a minimálbér tizede (ez idén 23 200 forint), megfelelő nyilvántartás mellett.
Ez azt jelenti, hogy a munkáltatóktól az év során kapott egyéb csekély értékű ajándékok összértéke nem haladhatja meg a maximális határt.
Kapcsolódó cikkeink
Célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Veszélyben a magyar borászat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Negyven településsel bővíti kiszállítási területét a Kifli.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
