Adománygyűjtő program indult a Tisza forrásvidékének hulladékmentesítésére
A Tiszai PET Kupa szervezői és önkéntesei közösségi adománygyűjtő programot indítottak Francz Bélának, aki jelenleg egy elöregedett teherautó segítségével küzd a hulladékszennyezés ellen a Tisza forrásvidékénél.
Az összefogásnak köszönhetően már az adománygyűjtés első öt napjában több mint négyszázan adakoztak, a felajánlások összege pedig elérte a hárommillió forintot, ami duplája annak, mint amennyit terveztek – közölte az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában Tamás Zsolt, a PET kupa versenyigazgatója.
Elmondta, hogy az adománygyűjtést még nem zárták le, mert egy jobb kisteherautót szeretnének vásárolni a befolyt összegből Fracz Bélának, aki Kárpátalján, Kőrösmezőn, a Fekete-Tisza partján él és egymaga küzd a tiszai hulladékáradattal. Az összegyűjtött hulladékot szelektálja és utána adja tovább, hogy visszakerülhessen a körforgásba.
Jelenlegi munkaeszköze egy UAZ, amely nagyon öreg, többet kell szerelnie, mint amennyit mozogni tud, ez pedig megnehezíti a munkáját.
Tamás Zsolt elmondta, hogy eddig a Tisza magyarországi szakaszának megtisztításán dolgoztak, ezzel a kezdeményezéssel már a folyó forrásvidékénél próbálják megállítani a szemetet.
Beszámolt arról is, hogy ebben az évben három PET Kupát is rendeznek: a Tisza-tavi és a Felső-Tiszai PET Kupán kívül a Bodrogon is meghirdetik szemétgyűjtő, pillepalackhajó-építő akciójukat, mivel ebbe a folyóba is sok szennyezés érkezik Ukrajnából.
Emellett a környezetvédők több megbízást is kaptak, az ITM támogatásával tiszai ladikot készítenek műanyagból, valamint a kenusok számára három tiszai pontonkikötő építésére is felkérték őket.
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelt figyelmet fordít az Agrárminisztérium a magyar szöcskeegér védelmére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új kupakok jönnek a PET-palackokra: könnyebb test, több újrahasznosított műanyag, bioműanyag fedél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Klímavédelmi felügyeleti díj: közeleg a befizetési határidő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
GfK tanulmány: Így változott az európai kereskedelmi vásárlóerő 2025
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elemzői kommentár: mikor várható kamatcsökkentés?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezek a legnagyobb tévhitek a fehérjefogyasztás körül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

