Adócsaló komáromi gabonakereskedők ellen emeltek vádat
Kétszázmilliós áfacsalással vádol a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy komáromi gabonakereskedőt, aki céghálózatot épített fiktív számlák kibocsátására, így csökkentette adókötelezettségét – tájékoztatta a vádhatóság szerdán az MTI-t.
Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint a társaság 2011-2012-ben gabonát és takarmányt vásárolt szlovákiai cégektől, majd az árut a magyarországi piacon adta el. Az ügyletből származó forgalmi adót fiktív számlák befogadásával jelentéktelen összegűre csökkentették.
A valótlan számlákat négy cég állította ki, amelyek tevékenységét ténylegesen a komáromi vállalkozás ügyvezetője irányította. Az ügyészség szerint az ügyvezető a hamis számlák befogadásával és az adótartalom jogosulatlan levonásával 203 millió vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
Az ügyben hét ember ellen nyújtottak be vádiratot, a komáromi gabonakereskedőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolják. A másodrendű vádlott az egyik közeli munkatársa, aki a takarmány mozgatását intézte, további feltételezett bűntársai a fiktív számlákat kibocsátó cégek ügyvezetői. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új rendelettel lép fel a kormány a kábítószerrel összefüggő bűncselekmények ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli alkalmazkodásra van szükség a mezőgazdasági termelésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visszaesett Ukrajna gabonaexport-bevétele a június végével zárult piaci évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
