A Zwack árbevétele 9,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 20,4 milliárd forint volt a 2020-2021-es üzleti évének első háromnegyed évben, ami 9,5 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Kiemelték: tavaly április 1. és december 31. között a társaság nettó értékesítése 10,9 milliárd forintot tett ki, amely 7,8 százalékkal alacsonyabb a bázisidőszakhoz képest.
A beszámoló szerint a Zwack Unicum adózott eredménye április-decemberben 1,8 milliárd forintot tett ki, ami 5,8 százalékos mínuszt jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A társaság belföldi árbevételének a felét a gasztronómiai ág adja, amely a járvány miatt tavasszal és novemberben is leállt, ugyanakkor az április-júniusi drasztikus, 24 százalékos visszaesés után október-decemberben mérsékeltebb, 5 százalékos volt az árbevétel-csökkenés – derül ki a jelentésből. Július-szeptemberben a belföldi árbevétel 0,9 százalékos növekedést könyvelt el a beszámoló szerint.
A Zwack Unicum részvényeit a BÉT-en a prémium kategóriában jegyzik, szerdán a vállalat papírjai 16 600 forinton zártak. Az elmúlt egy évben a legmagasabb áron 17 700 forinton kereskedtek a társaság papírjaival, legkevesebbet pedig 14 800 forintot fizettek részvényenként a befektetők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >Évszázados kaland életre keltve – 20. évfordulóját ünnepli idén az Unicum Ház
20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Unicum Ház, amely…
Tovább olvasom >…azért a boróka az úr!
Világszinten a gin kategória még növekedésben van, ám a fejlődés…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >