A Zwack árbevétele 8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 24,25 milliárd forint volt a 2020 április 1-től 2021 március 31-ig tartó üzleti évben, ami 8 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest – közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
A teljes üzleti évben a társaság nettó értékesítése 13,08 milliárd forint volt, 6,3 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest.
A beszámoló szerint a Zwack Unicum adózás előtti eredménye a 2020-2021-es üzleti évben 18,5 százalékkal, 1,78 milliárd forintra csökkent a 2019-2020-as pénzügyi évben elért 2,18 milliárd forinthoz viszonyítva.
A Zwack Unicum Nyrt. a magyar égetett szeszesitalpiac legnagyobb szereplője, a társaság bevételének csaknem 90 százaléka belföldi értékesítésből származik. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a vállalat legjelentősebb exportpiaca Olaszország, Németország és Románia. A Zwack exportból származó árbevétele 1,64 milliárd forint volt, 2,3 százalékkal maradt el a bázis időszaktól.
A Zwack Unicum Nyrt. a BÉT honlapján azt is bejelentette, hogy a társaság június 30-án tarja éves rendes közgyűlését, ahol egyebek mellett az osztalékról is döntenek.
A közlemény szerint az igazgatóság a 2020. április 1-től 2021. március 31-ig tartó üzleti évre 1,424 milliárd forint, azaz részvényenként 700 forint osztalék megállapítását és kifizetését javasolja.
A Zwack Unicum részvényeit a BÉT-en a prémium kategóriában jegyzik, szerdán délelőtt a vállalat papírjai 0,63 százalékkal, 16 100 forintra erősödtek a keddi záráshoz képest. Az elmúlt egy évben a Zwack-papírok legmagasabb ára 17 400 forint volt, a legalacsonyabb pedig 15 700 forint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >Évszázados kaland életre keltve – 20. évfordulóját ünnepli idén az Unicum Ház
20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Unicum Ház, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >