A zsebszerződések nyomában

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 04. 12. 11:35

Budai Gyula vezetésével megtartotta első ülését a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság. A tanácskozáson a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett: zsebszerződések útján közel egymillió, de akár másfél millió hektár magyar földterület is kerülhetett külföldiek kezébe, főleg a Dunántúlon. A legnagyobb számban osztrákok kötöttek feltételezhetően jogellenes szerződéseket. A tárcaközi bizottság ülésén négy minisztérium felsővezetői vettek részt. A Belügyminisztériumot Hatala József országos rendőrfőkapitány képviselte. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár, a Nemzetgazdasági Minisztériumból Zsarnóci Csaba belgazdaságért felelős helyettes államtitkár vett részt a találkozón. A Vidékfejlesztési Minisztériumot Budai Gyula mellett Szabó Csaba miniszteri biztos és Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke képviselte ­ adta hírül a VM.

A bizottság tagjai az első ülésen egyetértettek abban, hogy a legfontosabb feladat azoknak a jogszabályoknak a megalkotása, amelyek lehetővé teszik a jogtalan szerződések kiszűrését és szankcionálását. Meg kell határozni a zsebszerződés büntetőjogi fogalmát, és a jogellenes ügyleteket olyan szankcióval kell sújtani, ami visszatartó erővel bír. Eredményes lehet az a javaslat, amely büntetlenséget ajánl azoknak, akik egy bizonyos határidőig feltárják jogtalan szerződésüket.

Az ügyészségnek biztosítani kell, hogy közérdekből megtámadhassa a zsebszerződéseket. Módosítani kell az ingatlan-nyilvántartási szabályozást is, hogy a nyilvántartásban megjelenő gyanús szerződéseket vizsgálni lehessen.

A rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai folyamatosan ellenőrizni fogják a határon átlépő külföldi gazdálkodókat. Vizsgálják a gépjárművek papírjait, műszaki állapotát, illetve azt, hogy a földhasználók befizetik-e a helyi adókat, a munkavállalókat a jogszabályoknak megfelelően alkalmazzák-e, vagy például a fúrt kútra van-e engedélyük.

(munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink