A zöldség-gyümölcs ágazat is az áfacsökkentésre vár
Sok piaci szereplő gondolja úgy, hogy az áfacsalás tekintetében a leginkább fertőzött a zöldség-gyümölcs ágazat, évente mintegy 60 milliárd forint esik ki a költségvetésből a csalások miatt – olvasható a Magyar Nemzet Online-on. A szakmaközi szervezet alelnöke szerint ha náluk is csökkentenék az áfát, megszűnhetnének a körhintacsalások.
Az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentését minden szakmai szervezet támogatja. Egyelőre úgy néz ki, a sertéstőkehúsok után a tejtermékek következnek, hamarosan ott is 27-ről 5 százalékra csökkenhet az áfa. A legfertőzöttebb terület a legtöbb érintett szerint azonban nem a sertéshúsé és nem is tejé, hanem a zöldség-gyümölcsé. Itt becslések szerint átlagosan 40 százalék körül van a feketegazdaság aránya. Ez mintegy 60-70 milliárd forint kiesést jelent a költségvetésnek.
– A legálisan működő őstermelők, családi gazdaságok és termelői szerveződések működése veszélybe került. A tejágazathoz hasonlóan itt is körhintacsalásról beszélhetünk. Sokan számla nélkül vásárolják fel a termékeket, amit aztán viszont számlával adnak el akár közvetlenül gyári felhasználásra. Ráadásul sok esetben még vissza is igénylik az áfát ezek után – mondta lapunknak a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
Csizmadia György szerint a másik komoly ágazati probléma, hogy a nagybani piacokra rengeteg olyan külföldi áru jött be régebben, ami után senki sem fizette meg az áfát. Ezen valamelyest javított az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer), de ez csak az import helyzetén javított. Mint mondta, a belföldi rendszer miatt valóban az egyik legfertőzöttebb ágazatról van szó, ezen sokat segítene az áfacsökkentés. Öt százalékkal szerinte már nem lenne értelme a trükközésnek. Mint mondta, szervezetük két éve tanulmányt küldött a lehetőségekről a szakminisztériumnak, azóta várják a számukra kedvező döntést.
Az elmúlt néhány hétben minden említett ágazati szereplő nyilatkozott már a témában. Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke nemrég arról beszélt, hogy sertéshús és a baromfifélék helyettesítő termékek, ezért nem lehet csak az egyik esetében jelentősen változtatni az áfatartalmat. A Tej Terméktanács elnöke, Mélykuti Tibor szerint a tej áfájának csökkentése révén az áfacsalások mértéke is visszaszorulna, ugyanis Magyarországon az uht-tejjel valósul meg a legnagyobb mértékű áfacsalás. Egyelőre úgy néz ki, ebben az ágazatban csökkenhet legközelebb az áfa.
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára két nappal ezelőtt beszélt arról, hogy az áfacsökkentés előtt megvizsgálták, melyik intézkedés szolgálja jobban a magyar gazdaság kifehérítését, és arra jutottak, hogy a sertéságazat volt leginkább érintett az áfacsalásokban. Mint mondta, 30 százalék körülire becsülték a feketegazdaság mértékét. (Horváth Attila, mno.hu)
Kapcsolódó cikkeink
A hűvös május miatt elhúzódik az idei szamócaszüret
Jó szezonban bíztak idén a hazai szamócatermesztéssel foglalkozó gazdálkodók, de…
Tovább olvasom >Orosz uborka önti el uniót: feszül a lengyel termelők piaca
Bár az Európai Unió az orosz mezőgazdasági termékekre vonatkozó szankciós…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: a hűvös május miatt elhúzódik az idei szamócaszüret
Már kapható a hazai piacokon a magyar szamóca, amelyre idén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >