A zöld kommunikáció csak megfelelő módon használva előny
Az elmúlt években alapvetően változott meg a fogyasztói magatartás, sokkal tudatosabbak és körültekintőbbek lettek a vásárlók. Érdeklődésük a fenntarthatóság iránt ugrásszerűen megnőtt, ami lehetőséget ad a cégek számára, hogy kiemeljék a saját vagy termékeik zöld értékeit, ugyanakkor felelősséggel jár. Fennáll a veszélye ugyanis a nem megfelelő, sőt, akár a téves tájékoztatásnak.

Benedek Eszter
ügyvezető
Magyar Termék Nonprofit Kft.
Az ezzel kapcsolatos feladatokról tartott, „Hitelesség a fenntarthatóságban” címmel a Magyar Termék Nonprofit Kft. január végén edukációs fórumot az EduTime rendezvénysorozatán belül. A szervezet célja volt, hogy hiánypótló szakmai tudást adjon át a védjegyhasználóknak – emelte ki Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A téma átfogó ismertetése szükséges volt, mert a Magyar Termék terméktanúsítási eljárásainak keretében időről időre előkerültek megtévesztő termékfeliratok, ugyanis a magyar eredeten túl a jogszabályi megfelelőséget is vizsgálják a szakértők. A téma aktualitását növeli, hogy az Európai Unióban kialakítás alatt van egy jogszabály – Green Claims Directive –, amelynek célja, hogy megakadályozza a „greenwashing”, azaz a félrevezető környezetvédelmi állítások használatát.
„A szervezet célja volt, hogy hiánypótló szakmai tudást adjon át a védjegyhasználóknak.”
Az előadók azt helyezték fókuszba, hogy a cégek miként tudják üzeneteiket úgy felépíteni, hogy azok tükrözzék a valódi értékeket, miközben elkerülik a greenwashingot.

Dr. Szoboszlai Izabella
a Gazdasági
Versenyhivatal Versenytanácsának
tagja
Dr. Szoboszlai Izabella, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagja előadásában kiemelte, hogy a vállalkozásoknak előre fel kell készülniük a zöld kommunikációra. Szükséges az állítások igazolhatósága, a bizonyítékok pedig világosak, tárgyilagosak, meggyőzőek és mindig aktuálisak kell hogy legyenek. A GVH honlapján a témához kapcsolódó teljes piacelemzés és iránymutatás megtalálható, amely a cégek segítségére lehet.

Siklósi Máté
fogyasztóvédelmi
szakértő
Siklósi Máté, fogyasztóvédelmi szakértő beszélt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról esettanulmányok bemutatásán keresztül. Kiemelte, hogy a reklámra úgy kell gondolni, hogy az valójában egy fogyasztói edukáció. Hozzátette, hogy muszáj lenne újragondolni a termékek címkézésének tartalmát. Így elkerülhetőek a megtévesztő információk legyen szó akár képről, színről vagy szöveges állításról.

Szöllősi Réka
a fenntartható
élelmezés szakértője
Szöllősi Réka, a fenntartható élelmezés szakértője, az említett EU-s irányelv elvárásaira felkészülve összefoglalta az élelmiszertermékek jogszerű zöld kommunikációjának alapelveit: életciklus-elemzésen alapul, pontos, megfelelően alátámasztott, egyértelmű, transzparens, ezeknek alapja pedig a megfelelő adat, vagyis mérni kell mindent, amit csak lehet.
„A reklámra úgy kell gondolni, hogy az valójában egy fogyasztói edukáció.”

Sallai Attila
a Naszálytej Zrt.
vezérigazgatója
Sallai Attila, a Naszálytej Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy egy élelmiszeripari vállalat életében milyen nehézségek és lehetőségek rejlenek a fenntarthatóságban. A vállalat kiemelt célja, hogy termékkínálatukon keresztül ösztönözzék a tejtermékfogyasztást az egészséges életmódra törekvők körében, miközben nagy figyelmet fordítanak a különleges táplálkozási igényekkel élőkre is, így a funkcionális (pl. vegán, laktózmentes, bio) élelmiszerek körét folyamatosan bővítik. Magyarország egyik vezető tejpiaci szereplőjeként fontos célja a vállalatnak, hogy a pozíciójukat a következő 10 évben is tovább erősítsék, meghatározó és úttörő szerepet betöltve. Törekvésük fontos része, hogy elkötelezettek a fenntarthatóság mellett, elsősorban egészségfókuszú termékeik fejlesztésein keresztül. //
Kapcsolódó cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Feketelistán a zöldre festés?
A greenwashing (magyarul: zöldre festés) során környezetbarátabbnak állítanak be egy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >