A zöld átállás üzleti lehetőség, nem csak kötelezettség
Újabb rangos elismerésben részesült a K&H Csoport a fenntarthatósági törekvéseiért. Idén a pénzintézet felkerült a HVG fenntarthatósági listájának legjobbjai közé. A díjat Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője vette át.
Egyre több magánszemély és cég fedezi fel a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok fontosságát. Ennek szellemében született meg az ESG kifejezés is, ami az Environment (környezet), Social (társadalom), Governance (vállalatvezetés/-irányítás) szavak rövidítését takarja. Az ESG egyáltalán nem nevezhető új koncepciónak, hiszen az elmúlt évtizedekben a környezeti és társadalmi problémák egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, ami a vállalatok felelősségvállalási tevékenységének erősödését hozta magával.
A HVG 2023 után idén is elkészítette az üzleti fenntarthatósági Legjobbak listáját, amelyen a K&H Csoport is helyet kapott (16. helyezés). Erre a listára az 500 legnagyobb magyarországi cég közül az a 40 került fel, amelyek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kritériumok mentén a legjobb teljesítményt nyújtották az év során.
A kiértékelésnél a cégek tudományosan elfogadott klímacéljait, kibocsájtási adatait, emberi jogi politikáját, sokszínűségi céljait, valamint egészség- és biztonságirányítási rendszereit, továbbá a közzétett és auditált fenntarthatósági jelentéseit, klímacéljait és etikai kódexét is figyelembe vették.
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a fenntarthatósági törekvéseinket ily módon is elismerik és felismerik, fontos visszajelzést ad számunkra”
– mondta Suba Levente, a K&H Csoport fenntarthatósági vezetője.
„Változó világunkban egyre több cég látja be, hogy a bolygónk és a civilizációnk fennmaradása érdekében muszáj lépéseket tennünk. A pénzintézetek kiemelten fontos szerepet játszanak ebben, hiszen hitelezési politikájukkal, befektetési és lakossági termékeikkel ‒ a mi esetünkben biztosítási szolgáltatásaikkal is ‒ előre mozdíthatják a fenntarthatósági átállást. Hitelezési politikánkban például nagy hangsúlyt fektetünk a megújuló energiatermelés támogatására. Tavaly több mint 70 milliárd forint összegű új vállalati zöldhitelre kötöttünk szerződést. Innovatív pénzügyi termékeink, mint például a zöld lakáscélú jelzáloghitelek, a zöld autólízing, az elektromos és hibrid autókra vonatkozó kedvezményes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, valamint a felelős befektetések segíthetnek ügyfeleinknek, hogy közösen elérjük a klímacélokat.”
A pénzintézet környezetvédelmi társadalmi felelősségvállalási programjai is folytatódtak tavaly: K&H hűsítő ligetek és a 2023 év végén indult K&H állatbarát ligetek program révén 130 iskola és óvoda udvarán zöld parkok jönnek létre, ahol a fiatalok a növények jótékony hatásai mellett az állatok életmódját is testközelből megismerhetik. Ezen túl a K&H 2023-ban együttműködést kötött a WWF Magyarországgal a természetes élőhelyek rehabilitációjának és biodiverzitásának támogatására is.
A K&H Csoport a 2024-es Green Leaders ESG Award & Forumon vehette át az ESG Top 40-be kerülésért járó díját. A díjátadó gála jó lehetőséget kínált a jövő kihívásairól való eszmecserének a környezettudatos és társadalmilag felelős üzleti gyakorlatok bemutatására is. A rendezvényen Suba Levente elmondta: „bár a magyarországi cégek még inkább nehézségként élik meg a zöld átállásból adódó kötelezettségeiket, számos nemzetközi példa támasztja alá, hogy a karbonlábnyom csökkentése, a fenntarthatóság iránti elkötelezettség üzletileg is megtérül”.
A K&H Csoport 2023-as fenntarthatósági jelentése itt tekinthető meg.
Kapcsolódó cikkeink
A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >KPMG: a magyarországi nagyvállalatok 78 százaléka készített tavaly fenntarthatósági jelentést
A legnagyobb 100 magyarországi nagyvállalat 78 százaléka készített tavaly fenntarthatósági…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >