A zöld állításokról szólt a GVH legújabb tudásmegosztó rendezvénye
Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA) keretében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A több mint egy éve zajló eseménysorozat legújabb rendezvényén a zöld megfelelés témaköre került a középpontba. Az esemény résztvevői elsősorban a megtévesztő zöld állítások kérdésével és annak versennyel való kapcsolatával foglalkoztak. A GVH továbbra is fókuszterületként tekint a zöld állítások kérdéskörére.
A Gazdasági Versenyhivatal 2024 elején indította útjára a Magyar Compliance Akadémiát (MCA) azzal a céllal, hogy a vállalati megfelelést elősegítve erősítse a piaci versenyt, a versenyképességet és a gazdasági teljesítményt. Az MCA immáron hetedik eseményét 2025. május 27-én rendezte meg a GVH budapesti székházában. Az esemény központi témáját a zöld megfelelés adta, mely évek óta előkelő helyet foglal el a GVH radarján. A konferencián olyan neves szakemberek is előadtak, mint Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlésének volt elnöke, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány stratégiai igazgatója, és Keszthelyi Nikoletta az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes-államtitkára.
A konferenciát a Bak László, a GVH elnökhelyettese nyitotta meg, aki a megfelelés fontosságát hangsúlyozta: „A fenntarthatósági törekvéseket támogató reklámkommunikáció során fontos szerep jut a vállalkozások körültekintő eljárásának. A zöld állításokat megfelelő bizonyítékokkal alá kell tudni támasztani, pontosan és konkrétan kell megjelölni.”
A rendezvény keretében a résztvevő szakértők megvitatták a zöld megfelelés legfontosabb vetületeit, a jogkövető zöld állítások kialakításának szempontjait, a leggyakoribb buktatókat, és a témakör versenyjoggal való kapcsolatát is. A Gazdasági Versenyhivatal szakértői bemutatták továbbá a GVH legfrissebb eljárási tapasztalatait is.
Az esemény keretében szervezett panelbeszélgetésben Basa Andrea, a GVH fogyasztóvédelmi irodavezetője, Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklám Testület igazgatója, Köves Alexandra ökológiai közgazdász és Nagy Andrea Magdolna ügyvéd vettek részt. A szakmai eszmecserét Váczi Nóra a GVH Versenytanácsának tagja moderálta.
A Gazdasági Versenyhivatal 2022 és 2024 között piacelemzés keretében vizsgálta meg, hogy az élelmiszerek, a ruházati termékek, a vegyipari termékek és a kozmetikumok körében milyen környezetvédelmi (ún. „zöld”) állításokat alkalmaznak a vállalkozások, és hogy ezek milyen mértékben befolyásolják a fogyasztók vásárlási szándékait. A feltártak alapján számos javaslatot fogalmazott meg, többek között egy többszintes, államilag szabályozott fenntarthatósági jelölőrendszer kialakítását.
A GVH jelenleg három eljárást folytat az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett környezetvédelmi állítások vizsgálatára, míg 2024 tavaszán az ún. repohár rendszert üzemeltető Cup Revolution-el szemben zárta le eljárását. A Gazdasági Versenyhivatal 2025 elején részt vett kettő globális nyílt levél kialakításában és aláírásában is, melyekkel a Nemzetközi Fogyasztóvédelmi Jogérvényesítési Hálózat (ICPEN) hívja fel a divat és textilipar, illetve a légiforgalmi szektor szereplőinek figyelmét a megfelelő zöld állítások fontosságára.
A GVH ismételten nyomatékosítja, hogy a vállalkozásoknak a környezetvédelemre és környezeti tudatosságra vonatkozó kereskedelmi kommunikációjuk kialakítása során biztosítaniuk kell, hogy állításaik megalapozottak, tényekkel alátámaszthatóak, és a fogyasztó számára is egyértelműek. Az elvárásoknak való megfelelést Zöld marketing útmutatójával segíti a Gazdasági Versenyhivatal.
Kapcsolódó cikkeink
Ezek a tényezők befolyásolták az árakat a tej- és a tojáspiacon
Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).…
Tovább olvasom >Háztartási és higiénés termékek ára is nyomon követhető az Árfigyelőben
Újabb 42 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett,…
Tovább olvasom >Versenyhivatali eljárás indult a Decathlon magyarországi cége ellen
A GVH szerint megtévesztő árak, valótlan akciók és félrevezető készletinformációk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >