A WalMart a világ legértékesebb márkája: 41 milliárd dollárt ér

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 06. 07. 00:01

A három legértékesebb márka eladásából bőven ki lehetne fizetni a magyar államadósságot. A WalMart 41 milliárd dollárt ér, az első tízben 7 amerikai van a BrandFinance idei összesítése szerint.

A BrandFinance idén is publikálta az 500 legértékesebb márkát tartalmazó listáját. A tavalyi évhez képest az első helyen nem történt változás, a WalMart még növelte is értékét, jelenleg 41 milliárd dollárt ér, és ezzel bőven maga mögé utasította a követőket.
A második Google három helyet javított helyezésén, a Coca-Cola a harmadik, az IMB a negyedik és a Microsoft az ötödik. Az első tízben hét amerikai vállalat szerepel, mindössze két brit, a Vodafone és a HSBC, valamint a japán Toyota tudott bekerülni közéjük. Az első tíz összértéke a lista szerint 320 milliárd dollár, vagyis több mint 710 ezer milliárd forint. Az első három összértéke nagyobb, mint a magyar államadósság (20 396 milliárd).
A nagy mozgások közül kiemelkedő a Time Warner médiabirodalom 33-ról a kilencvenedik helyre való visszaesése, de ennél is nagyobbat zuhant a Nintendo (55-120), a Nescafé (63-198), valamint az Audi (99-257) értéke. Látványosat nyert 2010-ben a Mitsubishi (220-26), az Unicredit (213-92) és a H&M divatmárka (146-94) – közli a Brand Camp Twitter nyomán a kreativ.hu.




Kapcsolódó cikkeink