A Waberer’s csoport felajánlotta segítségét az árvíz elleni védekezésben
Logisztikai és szállítmányozási kapacitásainak egy részét felajánlotta a Waberer’s csoport a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak az árvíz elleni védekezéshez – közölte a vállalat az MTI-vel.
Közleményük szerint a Waberer’s csoport a Duna menti árvízvédelmi készültség teljes időszakában a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a rendelkezésére bocsát 5 darab nyerges szerelvényt és 3 darab tehergépjárművet, mindkettőhöz képzett járművezetői állománnyal. Emellett a munkálatokat egy logisztikai vezető a járművek és járművezetők szakmai irányításával segíti, illetve 24 raklap 0,5 literes szénsavmentes ásványvizet, 300 darab pulóvert és 540 pár marhabőr kesztyűt is felajánlott a szállítmányozó cég.
Arra is kitértek, hogy a BDPST összefogásában a Waberer’s kollégái is részt vesznek, és több mint 34 dolgozó szeptember 17-től váltott csapatokban segíti különböző helyszíneken az árvízi védekezést az Ökumenikus Segélyszervezet koordinálásában.
A Waberer’s csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország komplex logisztikai szolgáltatója. A Waberer’s 2800 tehergépjárműből álló flottát üzemeltet, és csaknem 250 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál.
Kapcsolódó cikkeink
12 raklapnyi adomány a Spartól az árvízi védekezőknek
A Spar Magyarország a Magyar Máltai Szeretetszolgálat stratégiai partnereként támogatja…
Tovább olvasom >A Caola Zrt. az egész országot képes ellátni fertőtlenítő- és tisztítószerekkel
A Caola Zrt. az egész országot képes ellátni fertőtlenítő- és…
Tovább olvasom >Termékekkel segítette az árvízi védekezést a Rossmann
A Rossmann Magyarország a Vízügy Országos Műszaki Irányító Törzsén (OMIT)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Versenyhátrányba kerülhet Magyarország a vendégmunkásokért folytatott harcban
Az elmúlt három évben több mint 100 ezer vendégmunkás érkezett…
Tovább olvasom >Innovációs programmal segíti az ígéretes márkák piacra jutását a Waitrose
BrandsNew néven indít új innovációs programot a brit Waitrose, amellyel…
Tovább olvasom >RTD kávét dobott piacra a Nespresso az Egyesült Államokban
A limitált kiadású itallal a márka az RTD-italok iránti növekvő…
Tovább olvasom >