A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 11. 12. 10:28
🎧 Hallgasd a cikket:

A Waberer’s Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt – közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint idén az év első kilenc hónapjában a cégcsoport árbevétele az előző év azonos időszakához képest 5 százalékkal, 603 millió euróra bővült. A társaság konszolidált adózott eredménye az első három negyedévben elérte a 32,1 millió eurót, ami éves összevetésben 158,8 százalékos növekedés.

A kamat- és adófizetés előtti jövedelem (EBIT) idén a harmadik negyedévben több mint 23, míg az év első kilenc hónapjában 41,3 százalékkal nőtt éves szinten, így 12,4 millió, illetve 41,5 millió eurót tett ki.

A negyedéves pénzügyi jelentés közzétételét követő online sajtótájékoztatón Tóth Szabolcs, a Waberer’s International Nyrt. gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy 2025-ben is a bevételnövekedés mellett az eredményességre helyezték a hangsúlyt, ezt tükrözik az EBIT mutatóik is.

Emlékeztetett, hogy tavaly a teljes évi EBIT eredmény 43 millió euró volt, idén pedig ezt az értéket már 9 hónap alatt megközelítették.

Tóth Szabolcs megerősítette a cégcsoport korábbi várakozásait: továbbra is 50 millió euró feletti EBIT eredménnyel tervezik zárni a 2025-ös évet.

A Waberer’s csoport MTI-hez eljutatott közleményében Barna Zsolt elnök-vezérigazgató ismertette, hogy jelentős lépéseket tettek tevékenységük további diverzifikálása, illetve az új növekedési lehetőségek beazonosítása irányába. Megnyitották 20 ezer négyzetméteres raktárukat Szlovákiában, és ezzel megtették az első lépést a régióban jelentős súllyal jelen lévő autóipari szereplők raktárlogisztikai és gyártás-támogató kiszolgálására Magyarország határain kívül is. Megállapodtak a Budapest Airport Zrt.-vel a régió legdinamikusabban fejlődő légi áruszállítási központjának további fejlesztésében való részvételről, így kapcsolódva be a Magyarországra, illetve a tágabb régióba légi úton érkező áruforgalom kiszolgálásába.

Barna Zsolt hozzátette, hogy a Waberer’s Csoport stratégiai megállapodás keretében elindította közös fejlesztési projektjét a kazah KTZ Express vasúti áruszállító társasággal egy egész Európát ellátni képes intermodális terminál fejlesztéséről, ahonnan az Ázsiából Európába vasúton érkező áruk hatékonyan juthatnak el a végfelhasználókhoz Európa különböző országaiba.

A közleményben kitértek az egyes üzletágakra is, melyek közül a logisztikai szegmens árbevétele a harmadik negyedévben 165,4 millió eurót, az év első kilenc hónapjában 485,3 millió eurót tett ki, 2,6, illetve 5,3 százalékkal elmaradva az egy évvel korábbitól. Az árbevétel csökkenését a szegmenshez tartozó lengyel leányvállalat (LINK) stratégiai fókuszváltásával, illetve a LINK-flottaméret 50 százalékos csökkentésével magyarázták.

A biztosítási szegmens árbevétele a harmadik negyedében 40 millió eurót tett ki, ez majdnem duplája az egy évvel korábbinak. Az üzletág kilenchavi árbevétele csaknem 91 százalékkal 117,5 millió euróra gyarapodott. Az árbevétel-bővülés döntően a 2024 végén akvirált Posta Biztosítók árbevételének köszönhető. A szegmens idei árbevételének 17 százalékát az életbiztosítási, míg 83 százalékát a nem-élet biztosítási termékek értékesítése tette ki.

A Waberer’s Csoport Európa meghatározó, saját flottával rendelkező közúti logisztikai vállalata és Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatója. A csoport a gépjárművekhez, fuvarozáshoz kapcsolódó biztosítások területén is meghatározó pozícióval rendelkezik a magyar piacon. A Waberer’s 2800 tehergépjárműből, 18 mozdonyból és több mint 1000 vasúti vagonból, illetve 160 buszból álló modern flottát üzemeltet, és 1275 ezer négyzetméter korszerű raktárt kezel, ezzel a régió legnagyobb logisztikai kapacitása felett diszponál.

A Waberer’s International Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Szerdán délután a részvényt 5720 forinton jegyezték, ez 0,7 százalékos bővülés a keddi záróárához képest. Az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb árfolyama 5820 forint, a legalacsonyabb 3550 forint volt

Kapcsolódó cikkeink