A vulkáni hamu hátráltatja a magyar turizmust
Az izlandi vulkánkitörés nyomán kialakult közlekedési káosznak a szolgáltatási szektor is áldozatául esett. A magyar szállodák panganak, a vasút viszont jól járt.
Egész Európában csillapodni látszik a légi közlekedési káosz, mely az elmúlt hat napban eluralkodott az öreg kontinensen. Az izlandi Eyjafjöll aktivitása azonban továbbra is jelentős gondokat okozhat a nemzetközi légiközlekedésben.
A személy- és teherszállítás akadozása miatt a szolgáltatási szektor is visszaesést könyvelhet el és a helyzet további romlása is kilátásban van. A hotelek egy része akár profitálhat is a jelenlegi szituációból, ugyanis sokan nem tudnak hazajutni, ám a magyar szállodák szempontjából sokkal inkább negatív hatásokról beszélhetünk, lévén a másik kontinensről érkező turisták, üzletemberek száma viszonylag alacsony, nem úgy, mint például Nagy-Britannia esetében.
Az ember azt hinné, hogy a vulkáni hamu miatt bekövetkezett légtérzár arra kényszerítette a Magyarországon rekedt turistákat, hogy megrohamozzák a szállodákat és hazánkban várják ki a repülőgépek indulását. A lapunknak nyilatkozó illetékesek szerint viszont nemhogy megteltek volna a szállodák, hanem sokkal inkább az ürességtől panganak. A légtérzár padlóra küldte a már így is drasztikus helyzetben levő magyar turizmust – írja az fn.hu.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adni és kapni (egy koktélt a bárban) – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >