A VOSZ is támogatja a járulékcsökkentési elképzeléseket
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támogatja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát – közölte az érdekképviselet hétfőn.
A VOSZ a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúra reagált, amelyben Varga Mihály beszélt arról is, hogy az ország foglalkoztatási gondjainak egy részére a járulékcsökkentés nyújthatna megoldást, a tárca vizsgálja, mikor és milyen mértékben lehetne mérsékelni a járulékokat.
Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese a közleményben kiemelte: a vállalkozók folyamatosan súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek, ezért támogatják a nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatát.
A VOSZ hangsúlyozta: a vállalkozók maguk is mindent megtesznek azért, hogy elviselhetővé tegyék a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, de a legfontosabb a közép-európai viszonylatban is versenyképes bérezés, a nettó bérfejlesztés. A vállalkozók többsége ezt nem tudja saját erőből megvalósítani, így mindenképpen a jogalkotók hathatós segítségére van szükség.
A VOSZ szeretné, ha munkaadói érdekvédelmi szervezetként lehetősége lenne a szakmai előkészítő egyeztetéseken részt venni – közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csökkent a munkahelyi stabilitásérzet a fiataloknál
Visszaesés látható a dolgozó fiataloknál: a munkahelyüket csak 51 százalékuk…
Tovább olvasom >Tízből hat külföldön dolgozó magyar szerint könnyű volt a beilleszkedés
Minden tizedik magyar munkavállaló rendelkezik már külföldi tapasztalattal, legtöbben Németországban,…
Tovább olvasom >Fontos munkaerőpiaci tartaléknak számít az 55-65 éves korosztály is
Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei Magyarországon, júliustól…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >