A Vodafone Európa legnagyobb vezetékes szolgáltatója lesz
A Vodafone Európa legnagyobb vezetékes szolgáltatója lesz a Liberty Global akvizícióval, a megállapodással a Vodafone Magyarország országos szinten a második olyan szolgáltatóvá válik, amely képes teljeskörű – mobil, vezetékes internet, televízió és telefon – szolgáltatások nyújtására – mondta Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója szerdán sajtóbeszélgetésen Budapesten.
A brit Vodafone csoport szerdán bejelentette, hogy 18,4 milliárd euróért felvásárolja a Liberty Global amerikai kábelszolgáltató cég magyar, német, cseh, és román leányvállalatait, így a UPC Magyarországot is.
Amanda Nelson kifejtette: a megállapodással a Vodafone Magyarországnak a mobil üzletágban hozzávetőlegesen 25 százalék, a vezetékes szélessávú üzletágban 24 százalék, a kereskedelmi televíziós üzletágban pedig 19 százalék körüli piaci részesedése lesz az előfizetők száma alapján.
Hozzátette: a befektetéssel a Vodafone Európa vezető új generációs hálózati (NGN) infrastruktúra tulajdonosává válik 54 millió vezetékes/optikai lakossági internet-előfizetővel, összességében pedig 110 millió háztartás és vállalkozás elérésével. A tranzakciót az Európai Bizottság illetékes jóváhagyni, ami 2019 közepére zárulhat le. Az eljárás lezárásáig a cégek működésében nem lesz változás, a működést versenytársakként folytatják.
Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese közölte, hogy a magyar előfizetők nem érzékelnek majd változást a tranzakció jóváhagyásáig.
A Vodafone inkább mobilszolgáltató, míg a UPC döntően kábelszolgáltató, az átfedés minimális, így a felvásárlás nem lesz negatív hatással a versenyre – fejtette ki. Hozzátette: a UPC-nek jelenleg mintegy 850 ezer egyedi előfizetője van, ez optimizmusra ad okot a bevételek jövőbeni növekedésére.
Elmondta azt is, hogy a Vodafone számít a UPC szakembereinek tapasztalatára a vezetékes és televíziós szolgáltatások területén.
Amanda Nelson hangsúlyozta: a megállapodás felgyorsítja a konvergens – a mobil, a vezetékes szélessávú és televíziós – szolgáltatásokhoz való hozzáférést Magyarországon, Németországban, Csehországban és Romániában. A Vodafone és a Liberty Global által Kelet-Közép-Európában nyújtott szolgáltatások kiegészítik egymást és egyesítik a Liberty Global 1,8 millió szélessávú és 2,1 millió TV előfizetőjét a Vodafone 15,8 millió mobil előfizetőjével. Az egyesített vállalatnak számos új szolgáltatásra nyílik lehetősége országosan. A tervek között szerepel a Liberty Global vezetékes szélessávú, telefonos és televíziós szolgáltatásainak keresztértékesítése a Vodafone meglévő előfizetői számára – tette hozzá.
A Vodafone csoport jelenleg 25 országban van jelen mobilszolgáltatással, és további 46-ban rendelkezik partnerhálózattal, 18 piacon kínál vezetékes szolgáltatásokat. A tavaly év végi állapot szerint a Vodafone 529,1 millió mobil-, illetve 19,3 millió vezetékes szélessávú szolgáltatást igénybe vevő ügyféllel rendelkezik.
A UPC Magyarország az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a versenyhatósági eljárás lezárását követően egy olyan integrált országos szolgáltató jöhet létre, amely képes az új generációs vezeték nélküli TV- és szélessávú szolgáltatásokhoz szükséges infrastrukturális beruházásokat biztosítani. A tranzakcióból származó előnyöket mind a lakossági, mind az üzleti ügyfelek élvezni fogják: nagyobb hozzáadott értékű szolgáltatásokhoz és szélesebb választási lehetőséghez jutnak. A tranzakció erősíti a versenyt, és más szolgáltatókat is arra ösztönöz, hogy növeljék beruházásaikat.
A UPC Magyarország és a Vodafone együtt egy olyan erős párost fog alkotni, amely képes arra, hogy a gigabit alapú szélessávú és 5G fejlesztések élére álljon, és ezáltal hozzájáruljon ahhoz a kormányzati célkitűzéshez, amely Magyarországot az európai és globális digitalizációs és 5G fejlesztések meghatározó szereplőjévé kívánja tenni – írták. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Spanyol vermutmárkát vett a Pernod Ricard
A francia Pernod Ricard 100%-os tulajdonrészt szerzett a St Petroni…
Tovább olvasom >Felvásárolja a belga Colruyt Group a Foodbaget
A belga Colruyt Group 100%-os tulajdonába kerül a Smartmat nevű…
Tovább olvasom >Természetes testápolási márkát vásárolt a brit Unilever
Az Unilever felvásárolta az elsősorban utántölthető dezodorjairól ismert brit Wild…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar torma virágzik – mégis nehéz helyzetben vannak a termelők
Bár 2024-ben tovább nőtt a magyar tormaexport volumene, és a…
Tovább olvasom >Erős Pistás pogácsával rukkolt elő az Univer és a Lipóti Pékség
Omlós, mégis nagy erő van benne, egyesíti a túrós-tejfölös könnyedséget…
Tovább olvasom >Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése: két budapesti áruház újult meg 580 millió forintból
Mintegy 580 millió forintos beruházással megújult két budapesti SPAR szupermarket.…
Tovább olvasom >