A vízimentőkkel szövetkezett a Bujdosó Pincészet
A Balaton déli partján gazdálkodó borászat jótékonysági és promóciós céllal a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát (VMSZ) támogatja. A családi pincészet „mentőöv” márkanéven tavaly egy rozébort dobott piacra: a vásárlók minden egyes palackja megvásárlásával 10 forinttal segítik a vízimentéssel foglalkozó közhasznú egyesületet. A támogatás alapja, hogy a Bujdosó-család mindig is kötődött a tóhoz, tagjai többek közt aktívan vitorláznak is.
Az idén tizenöt éves, országos lefedettségű- VMSZ strandi, mélyvízi mentéssel és sürgősségi betegellátással foglalkozik, valamint a katasztrófavédelemben is aktív. Munkatársai jelen voltak a vörösiszap katasztrófánál és a tavalyi árvízi-védekezésnél, emellett több jelentős rendezvényt is biztosítanak- köztük a Balatonátúszást. Az egykor önkéntesek által létrehozott szervezet túlnyomórészt vállalati szponzorációkból tartja fenn magát.
Bujdosó Ferenc a vállalkozás borásza, lapunknak elmondta, hogy a mentőövből 2013-ban mintegy 40 ezer palacknyi kelt el, míg az idei tervek szerint a termék eladásait meg fogják duplázni. Ez a rozé- egyebek között- már az ország legjelentősebb hiper- és szupermarket- láncainál is elérhető, várakozásai szerint pedig az Aldinál való megjelenés önmagában 40-50 ezer palackos értékesítést hozhat 2014 során.
A komoly hagyományokkal rendelkező Bujdosó család a Somogyi-dombság dűlőin összesen nyolcvankét hektár szőlőt művel, a területük kétharmadán fehérszőlő terem. Hosszú távú céljaikat elmúlt két évtizedben szőlőterületek rekonstrukciójával, új telepítésekkel, valamint a művelési módok korszerűsítésével alapozták meg. Termékpalettájukon ma már prémium szegmensnek szánt borok is megtalálhatók. A pincészet nyolc terméke már jelen van a Pannon Bormustra Csúcsborai között.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >