A vidékfejlesztési miniszter visszaállítaná a kalocsai paprika régi rangját
A termelők és a feldolgozók összefogásával, valamint a szaktárca támogatásával vissza lehet és kell is állítani a márkanévként ma is jól csengő kalocsai paprika régi rangját – mondta a vidékfejlesztési miniszter a helyi paprikafesztivál szombati megnyitóján.
Fazekas Sándor ünnepi beszédében méltatta a seregszemlének hagyományosan otthont adó, patinás dél-alföldi város történelmi múltját. Hangsúlyozta: Kalocsa több nevezetes „védjeggyel” rendelkezik, melyek közül a hímzés mellett a paprika is méltán világhírű, és ezekre nem csupán büszke lehet, de építhet is a város.
A kalocsai paprika mint márkanév máig él, komoly értéket képvisel, amit hűen tükröz a mostani fesztivál is – fogalmazott a politikus, aki úgy vélte: e rendezvény közösségformáló erejére is szüksége van a térségnek és Magyarországnak ahhoz, hogy az itt megtermelt, páratlan minőségű paprikának sikerüljön visszaadni korábbi rangját. Azt a nimbuszt, amely lehetővé tette, hogy e növény termesztése, feldolgozása és értékesítése valaha több ezer családnak adjon munkát, biztos megélhetést.
Fazekas Sándor szerint átgondolt stratégiával, a termelők és feldolgozók összefogásával, valamint a hazai gasztronómia és a szaktárca hathatós támogatásával lehet és kell megfelelő válaszokat találni erre a kihívásra.
„Vissza kell szerezni az elveszített hazai és külföldi piacokat, és ki kell szorítani a silány importterméket hazánkból” – jelentette ki a miniszter, emlékeztetve a résztvevőket, hogy Makó és környéke hasonló gondokkal küszködik. Jó példaként említette ellenben a gyenge minőségű kínai fokhagyma honi térhódításával szemben az elmúlt egy évben meghozott intézkedések látványos eredményeit. A tokaji borvidék fejlődése ugyancsak azt bizonyítja, hogy a feladat nehéz, de egyáltalán nem megoldhatatlan – mondta a tárcavezető.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >