A vetőmag szektor legnagyobb rendezvénye lesz Budapesten
Budapesten tartották a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) testületeinek és szekcióinak idei utolsó ülését. A megbeszélés legfontosabb magyar vonatkozású híre, hogy az ISF főtitkára, Michael Keller aláírta a hazai Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökével, Takács Gézával a szerződést a 2017-es budapesti Világkongresszus rendezésére. A jeles esemény nemcsak a vetőmag ágazat szempontjából fontos, hanem az ország, a főváros számára kiemelt turisztikai értéket is jelent.
Takács Géza és Michael Keller
Ebben az évben a lengyelországi Krakkó adott otthont a világkonferenciának, jövőre pedig az uruguay-i Punta del Este lesz a helyszíne a legnagyobb vetőmagos szakmai rendezvénynek. 2017-ben pedig a magyar fővárosban gyűlnek össze az ágazat szereplői. Mint Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke a szerződés aláírása után elmondta: az ágazat legnagyobb seregszemléjére várhatóan kétezer szakember érkezik a világ minden tájáról. A konferencia időtartama a tervek szerint hat nap lesz, ez idő alatt szakmai előadások, szekcióülések, valamint kapcsolatépítést, üzletkötést biztosító lehetőségek is lesznek. A magyar vetőmag szektor és az agrár ágazat számára a kongresszus kiemelkedő lehetőséget biztosít arra, hogy a hazai piaci szereplők a legközvetlenebb módon bekapcsolódjanak a leginnovatívabb világban zajló folyamatokba.
– A rendezvények lebonyolítása, a tömegközlekedés megszervezése, az étkezés és a szállás is komoly előkészítést igényel – mondta Takács Géza. – A nemzetközi szövetség protokollja szerint a helyszínnek jól megközelíthető helyen kell lennie, ahol helyszínén szeparált tárgyalási lehetőséget is biztosítani kell a vendégeknek. A Világkongresszus nemcsak a hazai vető-mag szakma számára jelent óriási lehetőségét, de kiemelkedőn fontos turisztikai érték. Az ide érkező vendégek Budapest hírét, az ország gasztronómiáját, látnivalóit viszik a világba, hiszen ittlétük alatt a konferenciák mellett felfedezik a fővárost is és remélhetőleg szép emlékekkel gazdagodva térnek haza. A rendezvény végleges programja februárra áll össze, a következő hetekben azokra a programelemekre kell javaslatot tennünk, amelyek a szakmai rendezvények mellett bemutatják a magyar kultúrát a vendégeknek.
Az International Seed Federation (ISF) küldetése, hogy elősegítse a vetőmag nemzetközi áramlását, reprezentálja és mozgósítsa a vetőmag iparágát globális szinten, a tagokat folyamatosan informálja a legújabb technológiáról és a hozzá tartozó know-how-ról. A szövetség célja a nemzetközi vetőmag kereskedelem folyamatainak támogatása a fenntartható környezeti értékek és az egészséges és biztonságos élelmiszer ellátás érdekében Az ISF találkozók összehozzák a vetőmag kereskedelem versenytársait, hogy megvitathassák az ipar érdekeit, ennek következtében feltétlenül szükséges, hogy betartsák a nemzetközi és regionális trösztellenes törvényeket. Magyarország a Nemzetközi Vetőmag Szövetség jog-elődjének megalakulása, azaz 1938 óta tagország. A magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetnek és Terméktanácsnak 846 tagja van. Magyarország Franciaország, Hollandia, az Egyesült Államok, Németország és Chile után a 6. legnagyobb vetőmag exportőr a világon.
Kapcsolódó cikkeink
Friss és ropogós: hónapos retket termesztett a Szupermenta a szarvasi Növényfajta-kísérleti Állomáson
A Szupermenta tavaszi terméktesztjén vizsgált retekvetőmagokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal…
Tovább olvasom >Az EU egyenértékűnek ismeri el Ukrajnából és Moldovából származó import vetőmag tanúsítványait
Az Európai Unió Tanácsa határozatot fogadott el csütörtökön, amely az…
Tovább olvasom >Mérséklődött a takarmánykukorica ára
Az USDA májusi projekciójában a 2024/2025. gazdasági évit csaknem 4…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >