A verseny, ahol a jövő agráriumának formálói méretnek meg
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István Campusa ad otthont az AgroVirtus Akadémia Verseny döntőjének november 26-28. között. A több, mint 200 versenyző – köztük mintegy 100 MATE hallgató – részvételével zajló megmérettetés kapcsán Dr. Gyuricza Csaba rektor úgy fogalmazott, hogy „ezen a versenyen mindenki nyertes, hiszen az a többlet tudás, amit itt megszereznek, óriási értéket és versenyelőnyt jelent.”
Az idén októberben, mintegy 50 (3-4 fős) csapat részvételével kezdődött versenyen olyan szimulált kihívásokra kell kreatív megoldást találnia a versenyzőknek, amikhez hasonlókkal az agrárium szereplőinek a valóságban is meg kell küzdeniük napjainkban. A verseny öt héten keresztül, a virtuális térben zajlott. Minden forduló kezdetén a szervezők egy-egy agrárvállalat paramétereivel látták el a csapattagokat, elérhetővé téve azok termelési adatait is. Mindezen túlmenően megfogalmazták azt az agrár- vagy menedzsment vonatkozású problémát, amit a vállalat meg szeretne oldani. A versenyzőknek ebben kellett a szimulált cég segítségére lennie, felhasználva a legmodernebb technológiákat, optimalizálva az input-beszerzést, fejlesztve a gépparkot, valós vezetői döntéseket meghozva. A szakmai zsűri értékelése szerinti legjobb 10 csapat automatikusan bejutott a MATE Szent István Campusán tartott AgroVIRTUS Akadémiára, ahol neves szakértők és vállalatvezetők tartanak képzéseket a továbbjutó versenyzők részére.
A tehetséggondozást kiemelten kell kezelni
A háromnapos workshopokkal színesített döntő megnyitóján Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora úgy fogalmazott, hogy az AgroVirtus egy olyan verseny, ami tökéletesen illeszkedik az egyetem azon alapfilozófiájához, miszerint a tehetséggondozást kiemelten kell kezelni. Felidézte, hogy ennek megfelelően a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem az elmúlt években több olyan programot is útjára indított, amelyek hozzáadott értékkel bírnak a mindennapi megszerzett tudáshoz. „Ezen a versenyen mindenki nyertes, hiszen az egyetemen megszerezhető hétköznapi tudást egy olyan szintre emelik, olyan képességekkel és készségekkel gazdagodnak, amiket a gyakorlatban csak különböző vállalatoknál lehet elsajátítani a munkaerőpiacán. Mindezzel versenyelőnyre tesznek szert a pályatársaikhoz képest” – húzta alá, hozzátéve, hogy az a többlet tudás, amit a verseny alkalmával megszereznek, óriási értéket jelent. „A magyar agrárium kiváló adottságokkal rendelkezik, ám ezek kihasználásához csúcstechnológiai tudásra van szükség. E tekintetben Önök a magyar agrárium formálói lesznek” – szögezte le Dr. Gyuricza Csaba. Az Agrovirtus Akadémia a döntővel zárul, ahova az öt legjobb csapat juthat be. A fődíj 1,5 millió forint a legjobb csapat tagjai számára.
MATE
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: 2030-ra Európa dobogósa lesz a magyar agrárium
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: a családi gazdaságoké a jövő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Erdőgazdálkodási mintaprojekt kezdődött a Pilisi Parkerdőben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 5,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a HÍR védjegyes termékek száma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A baromfihús exportja nőtt, a sertéshúsé csökkent
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

