A vásárlók minél jobb kiszolgálását célozza a Nielsen kategóriamenedzsment workshopja
Ha a vásárlók azt látják, hogy éppen szükségleteikhez igazodik a választék egy boltban, akkor az a hely felértékelődik számukra. A fogyasztók igényeinek minél jobb kielégítését szolgálja a Nielsen kategóriamenedzsment workshopja, amit Budapesten tartanak október második felében. Célja, hogy a résztvevő kereskedők és gyártó partnereik képesek legyenek minél intenzívebbé tenni a vásárlás élményét. Azáltal növekszik a fogyasztók elégedettsége és szemükben az érték is, amit a pénzükért kapnak.
„Élelmiszer-kiskereskedők egy-egy kategória tudatos menedzselése révén növelik üzletük imázsát, ahogyan meglévő vásárlóik lojalitását is. Ugyanakkor új vevőket is vonzanak, és javulnak pénzügyi eredményeik” – hangsúlyozza Paris Galanis, a Nielsen európai vezető tanácsadója, aki a workshopot vezeti.
Hozzáteszi, hogy gyártó cégek számára is előnyt jelent, amikor erősítik kapcsolatukat a kategóriák közös menedzselése során kereskedelmi partnerükkel. Azon kívül gyártó vállalatok piaci pozíciója is javulhat. Miközben nem csak egy vagy több márka, hanem az egész termékcsoport forgalmát növelhetik.
Mindez azért is fontos, mert mára a magyar fogyasztók legfontosabb boltválasztási szempontjává lépett elő, hogy a vásárlás örömteli élmény legyen. Második legfontosabb pedig, hogy „amire szükségem van, azt könnyen és gyorsan megtaláljam”. Negyedik: „az élelmiszerek érjék meg a pénzt, amit kiadok értük”. Többek között ezt tárta fel a Nielsen legutóbbi kutatása a vásárlási szokásokról.
Különböző termékcsoportok eltérő szerepet játszanak a bolti eladásban. Egy kereskedelmi vállalat számára üzletpolitikai kérdés is, hogy melyik termékcsoportot hová sorolja, milyen módon menedzseli.
Például egy üzlet választékából a kategóriák 5-7 százalékát az úgynevezett „cél” kategória alkotja. Olyan termékek tartoznak bele, amelyek miatt a vevők első sorban felkeresnek egy üzletet. Ilyen lehet például kenyér és péksütemény, húskészítmény, tej és tejtermék valamint más alapvető fontosságú árucikk.
Ezen kívül „alap” vagy „rutin” kategóriák foglalják el az eladótér 55-60 százalékát. Többek között alkoholmentes szomjoltó italok, sör, rizs, tészta, liszt tartozik ide.
„Alkalmi/szezonális” csoportba tartozik a termékek további 15-20 százaléka, „kényelmi” pedig további 15-20 százalék. Előbbibe sorolják például a pralinét és jégkrémet, utóbbiba pedig a csokoládét vagy konyhai törlőkendőt.
„A workshop résztvevői könnyen áttekinthető összképet nyernek a kategóriamenedzsment folyamatáról” – hangsúlyozza Rausch Péter, a Nielsen üzletfejlesztési tanácsadója, korábban rendezett sikeres hazai workshopok alapján. – „Stratégiai szemléletmódot sajátítanak el a kategóriák menedzseléséhez. Azon kívül pedig gyártók és kereskedők megismerik hatékonyabb együttműködésük feltételeit, hogy minél jobban kielégíthessék a fogyasztók igényeit”.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,1 százalékkal haladta meg, az előző havitól 1,2 százalékkal maradt el
A kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4, naptárhatástól…
Tovább olvasom >GVH-ÖRT workshop: Fókuszban az előzetes megfelelés!
A 2024-es versenyhatósági eljárások vizsgálati tapasztalatairól tartott workshopot tagjai számára…
Tovább olvasom >A portugál fogyasztók túlnyomó többsége továbbra is szereti a fizikai boltokat
Bár a portugál fogyasztók 22%-a vásárol online, túlnyomórészt továbbra is…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >