A vásárlások egyharmada problémás volt a karácsonyi ellenőrzések során
Minden harmadik esetben problémát találtak az ellenőrök az idei karácsony előtti ellenőrzések keretében végzett próbavásárlások során, tavaly az arány még 55 százalékos volt – mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A kormányhivatalok kötelékébe tartozó ellenőrök az árak megfelelő feltüntetését, az akciós ajánlatok valóságtartalmát, a fogyasztói jogokról szóló tájékoztatást vizsgálták, és igyekeztek kiszűrni a vásárlókat megkárosító cselekményeket – tette hozzá a szóvivő.
Az ellenőrök elsősorban a sok fogyasztót vonzó áruházláncokat, bevásárlóközpontokat vizsgálták, de jártak karácsonyi vásárokon és piacokon is.
Az ellenőrzött 520 üzletben 10 ezer terméket vizsgáltak. Fogyasztóvédelmi eljárást 250 esetben indítottak, a kiszabott bírság 19,5 millió forintot tett ki. A legtöbb probléma az árak feltüntetésével, a többletszámolással, illetve az akciós árakkal volt.
A kis- és középvállalkozásokat első esetben nem bírságolja a hatóság, viszont ellenőrzik, hogy a hiányosságokat a kereskedők a megszabott határidőn belül pótolják-e.
Minden karácsony előtt ellenőrzik a fényfüzérek biztonságát, továbbra is mindössze 10 százalékuk megfelelő.
Az online áruházaknál a leggyakoribb probléma az, hogy nem hívják fel kellő súllyal a vásárlók figyelmét a jogaikra, például arra, hogy az átvételtől számítva 8 munkanapon belül elállhatnak a vásárlástól. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >