A vártnál kevésbé javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Elemzők által vártnál kevésbé javult a fogyasztók hangulat az Egyesült Államokban májusban a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint.

A pénteken közölt végleges adatok szerint a mutató 100 pontra emelkedett az áprilisi 97,2 pontról. Elemzők 101,5 pontot vártak. A május közepén ismertetett előzetes adat magasabb, 102,4 pont volt, 2004 januárja óta a legerősebb.
Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 87,4 pontról 93,5 pontra javult, az előzetes adat 96,0 pontról szólt, ami ugyancsak 2004 januárja óta a legmagasabb.
A jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke 112,3 pontról, 110 pontra gyengül, a hónap közepén ismertetett nem végleges adat még minimális javulást, 112,4 pontot jelzett.
Az egyéves időtávú inflációs várakozás 2,9 százalékra nőtt az előző havi 2,5 százalékról, a május közepi nem végleges adat 2,8 százalékról szólt.
A fogyasztói hangulat javulása nagyban köthető ahhoz, hogy a gazdaság az első negyedévben a várakozásoknál jóval erősebb ütemben, 3,1 százalékkal nőtt, miközben a munkanélküliségi ráta 49 éves mélypontra, 3,6 százalékra süllyedt. Elemzők szerint azonban az Egyesült Államok és a Kína közötti kereskedelmi viszály kiéleződése a jövőben lefelé húzhatja az indexeket, mivel az emelkedő árak révén visszaüt a fogyasztókra és ronthatja a gazdasági kilátásokat.
A Michigan egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.
A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjú keretében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Trump vámcsökkentései átrendezhetik a globális élelmiszerpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat novemberben a Michigani Egyetem felmérése alapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több, mint 5 millió forint adomány a jótékonysági borárverés eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar innovatív tojástermékek Szaúd-Arábiában?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakértő: a szezonális munkák órabére 10-20%-kal magasabb, mint az állandó fix munkáké
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

