A vártnál jobbat jelentett a Pepsi
A vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el a PepsiCo amerikai üdítő- és chipsgyártó az első negyedévben, de nem közölt új éves előrejelzést a koronavírus-járvány miatti globális bizonytalanságokra hivatkozva – írja a tozsdeforum.hu.
A vállalat kedden nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében közölte, hogy adózott eredménye 1 milliárd 338 millió dollár, részvényenként 96 cent volt a március 21-én végződött három hónapban. Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,07 dollár lett, meghaladta a szakértők által várt 1,03 dollárt.
A tavalyi év azonos időszakában nagyobb volt a nyereség, 1,41 milliárd dollárt, részvényarányosan 1,00 dollárt tett ki. A PepsiCo bevétele 13 milliárd 881 millió dollárra rúgott az idén az első negyedévben, éves összevetésben 7,7 százalékkal nőtt. Elemzők ennél kisebb bevételre, 13,21 milliárd dollárra számítottak.
Ezen belül az észak-amerikai országokban 7,3 százalékkal, 4,84 milliárd dollárra nőtt az üdítőitalok forgalmazásából származó bevétel, a chipseké pedig 6,8 százalékkal, 4,07 milliárd dollárra. Sokat lendített az üdítők és snackek iránti keresleten az a masszív reklámkampány, amelyet a PepsiCo a tengerentúli profi amerikaifutball-liga és nagydöntője, a Super Bowl főszponzoraként folytatott termékeinek népszerűsítésére.
Jelezve, hogy a járvány kiterjedését és időtartamát övező bizonytalanságok miatt a korábban közölt, a 2020-as pénzügyi évre vonatkozó előrejelzése nem érvényes, a PepsiCo menedzsmentje azt megerősítette, hogy az idén továbbra is 5,5 milliárd dollárt terveznek kifizetni osztalékként, illetve 2 milliárd dollárt fordítanak saját részvények vásárlására.
A devizaárfolyamok kedvezőtlen változása 3-4 százalékpontot visz el a dollárban számított bevételekből és az egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereségből. Az osztalékfizetés fenntartása azt mutatja, hogy a PepsiCo pénzügyi helyzete stabil maradt egy olyan időszakban, amikor több nagyvállalat felfüggesztette az osztalékfizetést, hogy konszolidálja készpénzállományát. Bár az atlantai székhelyű PepsiCo nem közölte, hogy a járvány milyen hatást gyakorolt üzletmenetére, a világ számos országában elrendelt kijárási korlátozások miatt példátlan mértékben ugrott meg a kereslet az élelmiszerek és üdítőitalok iránt az utóbbi hetekben.
Elemzők szerint a fogyasztók készletfeltöltéseinek közepette a Pepsico lépéselőnybe került fő riválisával, a Coca-Colával szemben változatosabb rágcsálnivalóinak, köztük a Lay,s és a Doritos márkájú chipseknek köszönhetően. A Coca-Cola a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy a második negyedévben nagy érvágást jelent számára az olyan nyilvános helyek, mint például az éttermek, bárok, bezárása. Április eleje óta bevételei 25 százalékkal estek vissza, miközben a kiskereskedelmi értékesítése nem csökkent. A New York-i tőzsdén a nyitás előtti elektronikus kereskedésben a vártnál jobb beszámolónak köszönhetően emelkedett a PepsiCo árfolyama.
Nyitás előtt egy órával 1,70 százalékos pluszban, 136,75 dolláron forogtak a részvények. Hétfőn 0,07 százalékos pluszban, 133,46 dolláron zártak a cég részvényei, ami 6,38 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. (tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Nyomás alatt a PepsiCo: csökkenő profitvárakozások, szigorodó szabályozás, visszaeső kereslet
A PepsiCo csökkentette idei profitkilátásait, miután a vállalat szerint az…
Tovább olvasom >Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >