A vártnál jobb évet zárt a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.
A vártnál jobb évet zárt a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.: 2012-ben 32,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 4,4 százalékkal többet, mint az előző évben.
A társaság adózás előtti eredménye 114 millió forint volt.
A Gallicoop tavaly összesen 11 ezer tonna húst értékesített, ezzel megőrizte piacvezető pozícióját a baromfiiparban – derül ki a cég csütörtöki közleményéből. A társaság saját adatai szerint 43 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, a teljes magyar baromfiexportnak pedig 33 százalékát adja.
A Gallicoop szerint a hazai baromfiipar történetében fekete év volt a tavalyi: a gabona- és a takarmányárak megduplázódtak, általános volt a keresletcsökkenés, a legtöbb baromfiipari vállalat válságba került. A válság kezelésére a Gallicoop menedzsmentje három lépcsős áremelést tervezett 2012. második felétől. Emellett költségtakarékossági és hatékonyságjavító intézkedéseket is bevezettek, így nem került sor elbocsátásokra és az áremelés harmadik lépcsőjét sem kellett végrehajtani. A cég tavaly összes költségnövekedésének 10 százalékát tudta áthárítani vevőire.
Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az idei cél a jövedelemtermelő képesség, a vezető szerep megőrzése a friss és darabolt húsok, a húskészítmények és panírozott termékek hazai piacán. Emellett továbbra is hangsúlyos marad az export, elsősorban a keleti piacok további bővítése a cél, valamint az iszlám országok piacainak speciális termékekkel történő ellátása. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >