A városközpontokban kezd terjeszkedni a Lidl és az Aldi
A városközpontok felé mozdulnak a német diszkontok: a Lidl és az Aldi egykori áruházakban nyit sztenderd formátumú üzleteket. A Németországban és más piacokon működő kis alapterületű kísérleti diszkont üzleteket azonban eddig sehol nem vezették be országos szinten.
A német diszkontok a városközpontok felé vették az irányt. Szeptember végén új üzletet nyitott az Aldi Nord Essen belvárosában, egy volt Kaufhof áruház földszintjén, a főpályaudvar közvetlen közelében. A 950 négyzetméteres üzlet az Aldi standard üzletkoncepciójának ad helyet, és a metróállomáson keresztül közvetlenül kapcsolódik a közlekedési csomóponthoz. Az esseni üzlet az elmúlt két évben a harmadik revitalizált belvárosi épületegyüttes, ahol húzó bérlőként jelent meg az Aldi diszkontkoncepciójával. A kereskedő közlése szerint “konstruktív tárgyalásokat” folytat más áruházakkal és korábbi áruházak bérbeadóival is Németország-szerte hasonló projektek jövőbeli fejlesztésével kapcsolatban.
Eközben a versenytárs Lidl is bejelentette, hogy az év végéig két új belvárosi üzletet nyit Berlinben, a Galeria áruházak földszintjén. A diszkontkereskedő szerint a mintegy 4300 egyedi cikkelemből álló standard választéka számára kellő tér áll majd rendelkezésre.
Ritkák azonban német diszkontok sztenderdizált koncepciójának megfelelő városi helyszínek – az Aldi szerint ehhez minimálisan 800 négyzetméternyi eladótérre van szükség.
A Lidl és az Aldi az elmúlt öt évben kis területű koncepciókat tesztelt külföldön és Németországban egyaránt, de eddig nem adta annak egyértelmű jelét, hogy azokat országosan is bevezetné. A Lidl 2019-ben Münchenben indította el a városi helyszínekre vonatkozó kis alapterületű koncepcióját, ám a formátumot egyelőre nem replikálta. Az Aldi UK – szintén 2019-ben – Londonban nyitotta meg “Aldi Local” üzletét, amelyet tucatnyi helyszín követett a fővárosban. Akkor a kereskedő határozottan állította, hogy az új banner nem jelenti azt, hogy belépne a kényelmi szegmensbe. A kísérleti üzletben 300-zal kevesebb cikkelem található, mint egy hagyományos Aldiban, és nincs „Special Buys” részleg a non-food promóciók számára. Ausztráliában az Aldi egy saját “sarki üzlet” koncepciót fejlesztett, amelynek 2021-es indulása óta féltucatnyi üzlet működik.
Iparági források szerint a sikeres terjeszkedés fő pénzügyi akadályát a városközpontokban jellemzően magas bérleti díjak és a nem hatékony logisztika jelenti. Kereskedelmi szempontból a kényelemorientált food-to-go választék hiánya és a kis kosárméret nehezíti meg a diszkontok számára az eladótér szükséges termelékenységi szintjének elérését ahhoz, hogy pénzt keressenek ezeken a helyeken. Ezen túl az országon belüli egységes árképzés is gátolja, hogy az Aldi és a Lidl kiaknázza a közelség és a kényelmi vásárlás jelentette hozzáadott értékből adódó árrés-lehetőségeket.
Kapcsolódó cikkeink
Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Új TikTok-őrület a boltokban: jön a Lidlbe az Angel Hair csoki
A dubai csoki után újabb édes szenzáció tarol a közösségi…
Tovább olvasom >Az élelmiszerdiszkontok logikáját követve diktálja szegmensében a tempót az Action
Gyorsan, versenytársait megelőzve terjeszkedik az Action Közép- és Délkelet-Európában. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >