A várakozásoknál enyhébb mértékben csökkent Kína exportja májusban
A várakozásoknál enyhébb mértékben ugyan, de csökkent Kína exportja májusban az új koronavírus-járványnak a nemzetközi kereskedelemre kifejtett, bénító hatásai következtében.
A kínai vámszolgálat vasárnap közzétett adatai szerint májusban a kivitel dollárban számított értéke éves összehasonlításban 3,3 százalékkal zsugorodott. Áprilisban a belföldi járványhelyzet javulását követően helyreálló gazdasági tevékenységnek köszönhetően a kínai export ismét növekedést produkált, az év negyedik hónapjában ugyanis 3,5 százalékos bővülést mértek. Elemzők azonban számítottak rá, hogy a növekedés a globális helyzet tükrében nem lesz tartós, így 7 százalékos visszaesést jósoltak májusra. A múlt havi zsugorodás mértéke azonban nem érte el a mélypontnak számító februári 17,2 százalékos visszaesést, sem a márciusi 6,6 százalékos csökkenést.
A behozatal dollárban számolt értéke ezzel szemben a visszaesés enyhülését valószínűsítő elemzői várakozásokhoz képest az áprilisinál is nagyobb mértékben – 16,7 százalékkal – csökkent. Elemzők 9,7 százalékos zsugorodásra számítottak a megelőző hónapban mért 14,2 százalékos csökkenés után. Az import ezzel májusban az elmúlt négy év legmeredekebb zuhanását produkálta, utoljára 2016 januárjában mértek ennél nagyobb mértékű, 18,8 százalékos zsugorodást.
A kínai külkereskedelmi mérleg ezzel rekordmagasnak számító, 62,93 milliárd dolláros többlettel zárt, messze túlhaladva az elemzők által várt 39,0 milliárd dolláros szufficitet az áprilisban felhalmozott 45,34 milliárd dolláros többletet követően.
A dollárban denominált adatok azért fontosak, mert az elemzők és befektetők túlnyomó többsége is ezekre alapozza előrejelzéseit és elemzéseit.
Jüanban számolva az export értéke 1,4 százalékkal növekedett, az importé pedig 12,7 százalékkal csökkent májusban éves összevetésben. Kína ezzel májusban 442,75 milliárd jüan külkereskedelmi többletet halmozott fel.
Kína gazdasága a járvány bénító hatásainak nyomán 6,8 százalékkal esett vissza az idei első negyedévben – először zsugorodva azóta, hogy 1992 első negyedévében elkezdték közzétenni a hivatalos GDP-adatokat. A kínai kormányzat a globális járványhelyzet okozta bizonytalanságra hivatkozva az idén – 2002 óta először – nem jelölt ki GDP-célszámokat. Egyes elemzők pedig arra számítanak, hogy a kínai GDP a második negyedévben is csökkenéssel zárhat a külkereskedelmi akadályok miatt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tizenkét hónapja csökkennek az élelmiszerárak Kínában
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában:…
Tovább olvasom >MTÜ: élénkül a kínai beutazó turizmus
Egyre jobban élénkül a kínai beutazó turizmus Magyarországon és Európában…
Tovább olvasom >Szorosabb gazdasági és turisztikai partnerségre számíthatunk Montenegróval
Montenegró Magyarország számára kiemelten fontos partner, és a magyar kormány…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >