A várakozásokat meghaladó, de csökkenő nyereségről számolt be a Tesco
Éves összevetésben hat százalékkal esett vissza Nagy-Britannia legnagyobb kereskedelmi láncának, a Tesco-nak a nyeresége a 2013-14-es üzleti évben – derült ki a cég beszámolójából. Ez már a második év, amikor brit szupermarketlánc csökkenő nyereségről számol be.
Az eredmény így is jobb lett a vártnál; az elemzők ennél nagyobb profitcsökkenésre számítottak.
A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi lánca a februárban véget ért 12 hónapban 63,6 milliárd font (23 ezer 745 milliárd forint) forgalom mellett 3,3 milliárd font (1230 milliárd forint) profitot ért el. Az osztalék összege nem változott, részvényenként 14,76 penny (55 forint). (esmmagazine.com)
A profit különösen nagyot zuhant Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, valamint Törökországban és Írországban. Iparági elemzők szerint a Tescót mindenütt komoly versenyre kényszeríti a két német diszkontáruházlánc, az Aldi és a Lidl.
Magyarországon – a dohánytermékeket nem számítva, amelyek árusítását 2013-ban megtiltották a nagyobb kiskereskedelmi egységeknek – 0,5 százalékkal nőtt a forgalom a 2013-14-es pénzügyi évben az előzőhöz képest – közölte a TESCO magyarországi leányvállalata. A tájékoztatás szerint a Tesco jelenleg csaknem 1500 magyar beszállító termékét árusítja üzleteiben. „A kiváló partnerség eredménye többek között az, hogy jelentősen emelkedett a magyar dinnye közép-európai exportja” – áll a közleményben.
A Tesco közölte: 2013 márciusában indította el Magyarországon az online bevásárlás szolgáltatást, ezzel több mint 300 új munkahelyet teremtett; az azóta eltelt egy évben 120 000 rendelést teljesített. (MTI, Világgazdaság Online, esmmagazine.com)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >