A válság miatt az olcsó élelmiszert vesszük

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 08. 24. 00:04

Több, mint 165 milliárd forintot ért el a kereskedelmi láncok saját márkás termékeinek együttes forgalma 2009 első hat hónapjában – állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat felmérése.

A kereskedelmi márkás élelmiszerek bolti forgalma 14 százalékkal, a háztartási vegyiáruk és kozmetikumoké pedig 18 százalékkal nőtt 2008. azonos időszakához képest.
Magyarországon a kereskedelmi márkás termékek ismertsége és elfogadottsága tovább növekedett. A fogyasztók egy része úgy törekszik fogyasztása fenntartására, hogy olcsóbb termékeket vásárol, illetve alacsonyabb árszínvonalat kínáló boltokat választ. Élelmiszer vásárláskor minden ötödik, vegyiárunál minden hatodik forintot kereskedelmi márkás termékekért fizetünk. Az ilyen termékek valamelyik üzletlánc nevét viselik vagy olyan fantázianevet, amelyet kizárólag egy bizonyos vállalat árusít.
A legtöbb kereskedelmi márkás terméket az élelmiszereken belül állateledelből és mélyhűtött árucikkekből adták el.
Ezzl szemben forró italok, égetett szeszesitalok, gyümölcslé és csokoládé esetében  nagyon erősek a gyártói márkák, ami azt jelzi, hogy a fogyasztók egy része még mindig hajlandó megfizetni a prémium árat a magas minőségért.
Háztartási vegyiáruknál legnagyobb a kereskedelmi márkák piaci részaránya háztartási papírnál, babaápolási termékeknél és és női higiéniai termékeknél, legkisebb pedig a
hajápolás és a fogkrémet, fogkefét magában foglaló szájápolás kategóriájában.
A kereskedelmi márkák forgalmának növekedése összefügg a diszkont láncok térnyerésével, ahol az értékesítés körülbelül 50 százalékát teszik ki a saját márkás cikkek. A diszkontláncok kulcsszerepet játszanak abban, hogy ennyire népszerűek hazánkban a kereskedelmi márkás termékek, mivel magyarországi, átlagosan 40 százalékos árelőnyük sokkal nagyobb, mint általában az EU tagországaiban.
Nemzetközi összehasonlításban azonban viszonylag alacsony Magyarországon a kereskedelmi márkák piaci részesedése. Élelmiszernél 22, háztartási vegyiárunál 17 volt az arányuk az első félévben. Ennél  magasabb az összesített részarányuk öt nagy európai piacon: Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban 25-33 százalék között mozog.
A kereskedelmi vállalatok saját márkáikat fogyasztóik lojalitásának erősítésére, valamint az üzletlánc márkaértékének növelésére használják.



Kapcsolódó cikkeink