A válság ellenére is töretlen a WSZL és a Renault Trucks Magyarország együttműködése
A Magyarország legnagyobb disztribúciós flottájával rendelkező Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. járművei a járványhelyzet ideje alatt aktívan kivették a részüket a kórházi kiszállításokból: a hűtött élelmiszerek mellett a védőfelszerelések egészségügyi intézményekbe juttatásáról is gondoskodtak. A WSZL-flotta az elmúlt hetekben újabb 5 járművel bővült, melyeket ezúttal is a korszerű nehézgépjármű parkjuk gerincét biztosító partnercégtől, a Renault Trucks-tól vettek át.
A WSZL és a Renault Trucks több mint 20 évre visszatekintő együttműködésében 2018 jelentette a mérföldkövet: a piacvezető logisztikai vállalat akkori legnagyobb megrendelését adta le a Renault felé, mintegy 100 vontató vonatkozásában. Ezzel egy időben a két cég stratégiai együttműködést is kötött, a WSZL-járműflotta folyamatos fejlesztésének jegyében, ennek eredményeképpen a WSZL évről-évre – a vontatók mellett – 20-40 gépjármű cseréjével is frissíti flottáját.
A válsághelyzetben is helytálló, újabb 5 jármű átadása ez esetben túlmutat a korszerűsítésen, külön jelentéstartalma van mindkét vállalat életében: azt jelzi, hogy a WSZL és a Renault Trucks Magyarország együttműködése, piaci szerepvállalása a rendkívüli körülmények között is töretlen maradt.
Kapcsolódó cikkeink
Vezetőváltás a lengyel logisztikai piac meghatározó szereplőjénél: Piotr Zborowski csatlakozott a Rohlig SUUS Logistics vezetéséhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Allegro: 2026-ban is növekedést várnak, 3500–4000 új csomagautomatát terveznek, távozik a pénzügyi igazgató
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drámai ellentétek a szállítmányozásban: 15 ezer kamion kényszerült vissza az utakra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új LIDL áruház épül Csepel–Királyerdőben – időkapszulát helyeztek el a beruházás kezdetén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >SAP Connect Day Budapest: üzleti AI, adatalapú működés, valós vállalati tapasztalatokkal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

