A vállatokat világszerte megrendítette a pandémia okozta krízis, de már készülnek a növekedésre
A koronavírus-járvány hatására szinte minden vállalatnak újra kellett értékelnie üzleti stratégáját – derül ki az EY 52 országból 2400 döntéshozó megkérdezésével készült globális kutatásából. A vállalatfelvásárlások fellendülése azt mutatja, hogy a vezetők optimisták, és megkezdték a felkészülést a további gazdasági növekedésre. A válaszadók elsősorban technológiai és digitális szolgáltatásaik fejlesztésével próbálják növelni versenyképességüket a piacon.
Tízből kilenc vállalatnak a bevétele (88%) és a jövedelmezősége (92%) is visszaesett 2020-ban. Ez utóbbi a vezetők kétharmada (69%) szerint már csak a jövő évtől érheti el a pandémia előtti szintet. A megkérdezettek meghatározó része (39%) Európa gazdaságában látja a legnagyobb növekedési lehetőséget. A döntéshozók úgy látják, a piacbővülést a COVID-19 veszélyezteti a leginkább (29%), azonban a kiszámíthatatlan globális üzleti környezet (19%) és az éghajlatváltozás (14%) szintén komoly fenyegetést jelent rá.
A koronavírus-járvány hatásai a felmérésben részvevők többségét (81%) arra kényszerítették, hogy megváltoztassák beruházási terveiket. Az érintett vállalatok közel kétharmada (64%) halasztotta el ezeket a fejlesztési projekteket. A válságot követő, zökkenőmentes működés érdekében a vállalatok többségének (66%) felül kellett vizsgálnia üzleti stratégiáját és eszközportfólióját is.
„A működés gyökeres átalakítását követően a társaságok ismét arra összpontosítanak, hogy megerősödjenek és megtalálják az utat a jövőbeni növekedéshez. Ebben kulcsfontosságú technológiai képességeik fejlesztése, amelynek egyik hatékony módja a felvásárlás”
– mondta Dr. Vaszari Péter, az EY Stratégia és Tranzakciós Tanácsadás Üzletág vezetője.
A 2020 első hat hónapjában tapasztalható drámai csökkenés után a vállalatfelvásárlások 123 százalékkal nőttek a második félévben és globálisan elérték a 2320 milliárd dollárt. Az élénkülés folytatódni látszik, mivel a döntéshozók közel fele (49%) tervez akvizíciókat a következő 12 hónapban, ami meghaladja a korábbi felmérések 11 év alatt mért átlagát (47%). A befektetők elsősorban a pénzügyi szolgáltatások, a telekommunikáció, a technológia, az autóipar és az élettudományok területén lesznek a legaktívabbak. A járvány következményeképpen a válaszadók csaknem kétharmada (63%) a digitális felkészültség, 57 százalékuk pedig a vásárlói elkötelezettség erősítése érdekében növelné befektetéseit.
Kapcsolódó cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Nagy Márton: a legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése
A legfontosabb feladatnak nevezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >