„A vállalkozók nyitottsága leképezi az országét” – Parragh László a tradíciók mentén igazodna a változásokhoz
A folytonosságban, a hagyományok őrzésében és a világ változásaihoz való éber igazodásban hisz Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a helyi vállalkozókkal való közvetlen kapcsolattartásban, a vállalkozásfejlesztés „házhoz vitelében” látja a kis- és középvállalkozások erősítésének, versenyképességük növelésének zálogát. Az elnök a területi kamarák, a helyi közösségek aktivitását, mint értéket a jövőben még kiemeltebben kezeli a Vállalkozásfejlesztési Program keretében.
– A magyar kormány kiemelt célja a kkv-szektor erősítése. Az MKIK elnökeként hogy látja, miként lehet helyzetbe hozni a hazai kkv-kat?
– A gazdaságtörténet jól mutatja, hogy azok az országok sikeresek, amelyek a kis- és középvállalkozásokra, illetve a kiemelt cégekre, nemzeti lokomotívokra is jókor, jól koncentrálnak. Ahogy eddig is mindig, most is azt hangsúlyozom, hogy a kkv-szektor erősítésének előtérben kell lennie. Magyarországon több mint 900 ezer regisztrált kis- és középvállalkozás van, közülük sok export- és beszállítóképes. A helyzetbe hozásuk történhet adminisztrációcsökkentéssel, közvetlen pénzügyi segítséggel, uniós források odaterelésével, információmegosztással. Ezeket az eszközöket kell jól összehangolnunk, és ebben nagy szerepük van a gazdasági kamaráknak.
– A kamara vállalkozásfejlesztési tevékenysége idén kiemelt támogatást kapott kormányzati szinten. Ennek alappillére a Vállalkozásfejlesztési Program, amely a területi kamarákon keresztül segíti a helyi vállalkozókat.
– A kamara Vállalkozásfejlesztési Programját élénk helyi érdeklődés övezi. A projektnek hála egyre több kkv-val kerülünk közvetlen kapcsolatba. Bővítettük az ügyfélszolgálatok számát, így a területi kamarák már nem csak a vármegyeszékhelyeken érhetőek el. Díjmentes képzéseket, előadásokat, workshopokat indítottunk többek között a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, ESG területén szektorspecifikusan több megközelítésben. Neves és hiteles előadók közreműködésével motivációs előadásokat szerveztünk. Szakmai tanácsadók állnak rendelkezésre többek között pénzügyi, pályázati, marketing, humán menedzsment, munkáltatói kérdésekben. Segítjük a vállalkozókat a külpiacra jutásban. Fontos kiemelni, hogy a területi kamaráknál elérhető Széchenyi Kártya Program kínálja ma hazánkban a lekedvezőbb kamatozású és feltételrendszerű, minden igénytípusra megfelelő vállalkozói hiteltermékeket. Összességében, azt tűztük ki célul, hogy Magyarország legnagyobb üzleti közösségét építjük fel, melynek keretében interaktív és közvetlen párbeszédben állunk a hazai kis- és középvállalkozókkal. Tematikus klubokba szerveződésre bátorítjuk helyi szinten a vállalkozókat, ahol az érdeklődési körüknek megfelelően, esettanulmányok elemzésével, saját sikertörténetek megosztásával egymástól is tanulhatnak. A klubok megszervezéséhez pedig díjmentesen szervezés- és helyszín-infrastruktúrát biztosítunk számukra. Ahogy a nagy cégeknél fontos az edukáció, a beszállítói képzés, hogy jövőre még jobbak legyenek, úgy a kkv-khoz is el kell juttatnunk a sikerhez vezető információkat, hogy a beszállítói lánc részévé válhassanak.
– A kamara – mint kétirányú információs csatorna a kormány és a vállalkozók között – valóban sokat tehet, hogy a helyi vállalkozók ne éljenek meg versenyhátrányt. Ők mit tehetnek saját magukért?
– Egy régi mondás szerint a tangóhoz mindig ketten kellenek. Mi felkínáljuk az előremutató megoldásokat a vállalkozásoknak, és szerencsére a cégek jelentős része partnerként, nyitottan áll ehhez. Ez a legjobb, amit tehetnek, illetve az, hogy egymással is tartják a kapcsolatot, egymást is inspirálják, például a vállalkozói klubok keretében. Nem szabad beragadni, mondván, „tudom a dolgom, már a nagyapám is így csinálta”, mert a beszállítói világ átalakulása hihetetlen mértékben hozza magával az újítás kényszerét. A vállalkozók nyitottsága az országét is leképezi, hiszen a kkv-k száma a magyar lakosságszámra vetítve majdnem tíz százalékot képvisel.
– Ha már az újítás tempóját és kényszerét érintette, fontos kihívás a digitalizáció, illetve ahhoz kapcsolódva a mesterséges intelligencia kérdése – nemcsak a jövőben, már a jelenben is.
– Pár évtized alatt eljutottunk a telefonnal felszerelt lakásoktól a „többkilós” mobiltelefonokon át oda, hogy az internet, a közösségi média, a digitális lét a világgal való lépéstartás feltétele lett. Bármilyen kérdésem van, megnyomok egy gombot, megkérdezem a mesterséges intelligenciát. Oly mértékben fejlődött a technológia, hogy arra nehéz helyes válaszokat adni, az AI esetében is valami hihetetlenül izgalmas történik. Próbálunk hozzá igazodni és tudatosan élni az előnyeivel. A kamarának abban van erőteljes felelőssége, hogy erre az elképesztő kihívásra felhívja a vállalkozások figyelmét, és olyan ismeretterjesztő munkát végez, ami a vállalkozásokat a témával kapcsolatos tudatosságuk kialakításában támogatja.
– A kamarában tisztújítás lesz idén. Ön milyen tervekkel vág neki a következő időszaknak?
– Divat változtatni, amivel annyiban egyet is értek, hogy a világ változik, és ehhez igazodni kell. Az én alapvetésem viszont az, hogy erősen tartani kell a meglévő, működő tradíciót is. Nem gondolom, hogy változtatni kellene a kamarai törvényen vagy a területi kamarák jogosítványain. Ahogy a világ alakul, nekünk is fokozatosan fejlődnünk kell a mindennapokban: az informatikában, a vállalkozásokkal való kapcsolattartás közvetlenségében, a beszállítóvá válás segítésében. A hirtelen irányváltás nem volna szerencsés, a már sikerrel futó programok folytatása a vállalkozásfejlesztés jegyében annál inkább. Azt megértettük, hogy a gazdasági és társadalmi változások a vállalkozói elvárások terén is változásokat hoztak. Ezeknek a megváltozott vállalkozói elvárásoknak való megfelelés az egyik jövőbeni fő motivációnk, a tradíciónkból fakadó stabil tapasztalatokra támaszkodva. (x)
Kapcsolódó cikkeink
A körforgásos gazdaságra fókuszál az SZTNH új, kkv-kat támogató kiadványa
Az ipari termeléshez, hulladékkezeléshez köthető környezeti problémák bolygónk egyik legnagyobb…
Tovább olvasom >Vállalkozásra szabott csarnokok segítik a KKV-k fejlődését és növekedését
A RaktárAD belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező logisztikai fejlesztő új fejezetet…
Tovább olvasom >Tényleg a krízismenedzsment az üzleti világ legfontosabb készsége?
November közepén, egy a vállalati digitalizáció témában megtartott konferencián az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új irány a haszonjárműveknél: a Transporter és az ID. Buzz formabontó újdonságai
A Volkswagen Transporter hetedik generációja újraértelmezi a klasszikus haszonjármű fogalmát,…
Tovább olvasom >Rekordösszegű adomány a P&G paralimpikonokat támogató kampányában
Több mint húszmillió forint gyűlt össze A Mindennapok Bajnokai elnevezésű…
Tovább olvasom >EuroCIS 2025: „Lighting the Way to Smarter Stores!”
A visszaszámlálás elkezdődött! – Hamarosan megnyitja kapuit a kiskereskedelmi technológiák 2025-ös…
Tovább olvasom >