A turizmusban rejlő lehetőségek az idei világnap fókuszában
A Turizmus világnapja alkalomból számos vendégbarát akciót hirdetnek a turisztikai szolgáltatók és szakmai szervezetek a Magyar Turizmus (MT) Zrt. felhívására, a rendezvénysorozat idei mottója is a turizmusban rejlő számtalan lehetőségre és a világ turistáinak növekvő számára hívja fel a figyelmet.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus világnapját, Magyarországon az idén már ötödik alkalommal ünneplik a világnapot, amelynek idei mottója: „Egymilliárd turista, egymilliárd lehetőség”.
A Turizmus világnapján átadják „Az év ökoturisztikai létesítménye 2015” díjakat is.
Szeptember 27-én vasárnap a Tourinform hálózatnak köszönhetően az egész országban változatos programok és akciók lesznek. A cél ezúttal is az, hogy a turisztikai szakma és a lakosság figyelmét felhívják a vendégszeretetre, a vendégbarát viselkedés jelentőségére, a folyamatos szemléletformálás szükségességére. Az akcióval azt is tudatosítani kívánják a szervezők, hogy a turizmus fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Továbbra is dinamikusan bővül a turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eurostat: tovább növekedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordévet zárt a szlovén turizmus, idén mérsékelt növekedés várható
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Többet főznének az X- és Y-generációk tagjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ha az élelmiszer a művész témája, eszköze, médiuma – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

