A turizmus fellendülését remélik az országos jelentőségű turisztikai övezet minősítéstől Nagybányán
A turizmus fellendülését, a turisztikai szolgáltatások fejlődését remélik az országos jelentőségű turisztikai övezet minősítéstől az erdélyi Nagybányán – mondta Pintér Zsolt önkormányzati képviselő hétfőn az MTI-nek.
Máramaros megye székhelyét a pénteki kormányülésen nyilvánította országos jelentőségű turisztikai övezetté a román kormány, amely nyolc erdélyi település helyi jelentőségű üdülőhellyé nyilvánításáról is döntött.
Pintér Zsolt nagybányai önkormányzati képviselő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Máramaros megyei elnöke az MTI kérdésére elmondta: várva várt döntést született, még ha nem is oldja meg egyik napról a másikra a turizmussal kapcsolatos gondokat. „Ez már egy keret, innen kezdve lehet dolgozni ezen a téren” – fogalmazott.
Emlékeztetett: Nagybánya a múlt század elején keresett turisztikai célpont volt, fürdővárosként is híres volt, de az egykori fürdőlétesítmények a kommunizmusban tönkrementek. A város és környéke sok látnivalót tartogat a turisták számára, a közeli hegyek csúcsai, tavai számos túralehetőséget kínálnak – fűzte hozzá.
A város két okból népszerű: a történelmi Máramaros „kapujaként”, valamint kulturális, épített örökségéért. „Utóbbi miatt szinte naponta jönnek a magyarországi turistabuszok, felkeresik a Nagybányai Művésztelepet, a város magyar vonatkozású épített örökségét” – mondta Pintér Zsolt. A történelmi Máramaros természeti szépségeire, román népi építészetére, néphagyományaira főleg a nyugat-európai és belföldi turisták kíváncsiak, akik útjuk során Nagybányát is felkeresik.
„Eléggé mostoha körülmények fogadják őket, nincs információs iroda, kiépített turisztikai rendszer, mely kiszolgálná az igényeiket, eligazítaná őket” – mutatott rá Pintér Zsolt. Úgy vélte, ezen a területen még sokat kell dolgoznia a helyi önkormányzatnak a megyei önkormányzattal közösen. A hiányosságok között említette, hogy a városnak nincs turisztikai weboldala, és intézményes idegenvezetést sem lehet igényelni. „Ellenben a magyar közösségben van pár lelkes nagybányai polgár, közöttük jómagam is, aki szokott városbemutató sétákat vezetni” – mondta az önkormányzati képviselő.
A látnivalók közé sorolta a régi főteret a Szent István-toronnyal, a római katolikus és református templommal, a képtárat is magába foglaló megyei múzeumot, ahol a nagybányai festőiskola kiemelkedő alkotásai láthatók, továbbá az egykori pénzverdét, a Petőfi-tanyát, a magyar programoknak otthont adó Teleki Magyar Házat.
Európában egyedi látnivalóként említette az ásványtani múzeumot, mivel a kiállított ásványokat mind a környékbeli bányavidékről gyűjtötték, míg a néprajzi múzeum és skanzen a térség népművészetébe, népi építészetébe nyújt betekintést.
A román kormány pénteki ülésén másik két Máramaros megyei települést – Lacfalut és Jódot – helyi jelentőségű üdülőteleppé nyilvánított. A Kolozs megyei Kalotaszentkirály is megkapta a minősítést. Póka András György polgármester a kolozsvári Szabadság lapnak elmondta: ez újabb európai uniós projektek elindítását segítheti a kalotaszegi községben.
A kormány honlapján közzétett lista szerint Bihar megyéből az Erdélyi-szigethegységben található Vértop-Diófás környéke, Kovászna megyéből Szitabodza, Hargita megyéből Szentegyháza került fel a turisztikai térképre. Hunyad megyében Csornakoscserna és Malomvíz, míg Temes megyében Ferde településre várják a turistákat.
Az erdélyi nagyvárosok közül Nagyvárad belvárosa kapta meg 2020-ban az országos jelentőségű turisztikai övezet besorolást. A bukaresti döntést számos turisztikai fejlesztés övezte, ezeknek köszönhetően jelentősen megnőtt a turisták száma a partiumi városban.
Kapcsolódó cikkeink
Budapest és Eger vezetik a karácsonyi úti célok listáját a belföldi utazók körében
A Szallas.hu előfoglalási adatai szerint Budapest és Eger továbbra is…
Tovább olvasom >Bakancslista 2025: Országos Főzdetúra – ingyenes sörkóstolóval várják a sörkedvelőket
Egyedülálló kiadvány készült a sörkedvelők számára: a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >Fenntarthatósági elismerést kapott a szegedi Proko Travel
A Proko Travel Kft., Szeged egyik vezető utazási irodája, nemrégiben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >