A „turbó” generáció inkább tartózkodik a reklámoktól
A körülbelül 600 ezresre tehető magyar tinik serege a klasszikus polgári értékeket sokkal mélyebben hordozza magában, mint a környező országok fiatalja − derült ki a Magyar Fogyasztó 18- konferencián.
A neves szakemberek tartotta
előadásokból a résztvevők megtudhatták,
hogy a fiatalok nagyban befolyásolják egy család
− többek között élelmiszer és
elektronikai cikkek terén történő − vásárlási
szokásait. Kiderült, hogy a kamaszok 25 százaléka
látja úgy, nem tud beilleszkedni közvetlen
környezetébe mindamellett, hogy erős benne a megfelelni
akarás. Bár úgy tűnhet, hogy folyton a neten
lógnak, még így is ők olvasnak a legtöbbet
a teljes népességhez viszonyítva. Nagyon magas
közöttük az önmagukat depresszívnek vallók
arány, amiben talán közrejátszik az is,
hogy a magyar fiataloknak van a legkevesebb valós és a
legtöbb on-line ismerőse.
A jelenlévő fiatalok szerint
nagyon kevés reklám szólítja meg
közvetlenül őket és annak se szeretnének a
hatása alá kerülni, mivel „a jó fogyasztó
az, akire nem hat a reklám”. Bár elzárkóznak
a reklámok hatása elől, jártasak a márkák
világában, tudják melyik cég kinek és
hogyan kommunikál.
Az ellenállás és
lázadás tökéletesen normális ebben a
korban. Alapvetően nem a felnőtteket szeretnék bosszantani
tetteikkel – derült ki Steigervald Krisztián (GfK
Hungária Piackutató Intézet) előadásából
–, agyuk ebben a korban még fejlődésben van, az
empátia képessége például csak 20
éves korra alakul ki.
Lehet hát egy ennyire gyorsan
változó világban élő csoportnak
kommunikálni? – tették fel a kérdést a
szervezők és a résztvevők. Lehet, azonban néhány
jó tanácsot vegyünk figyelembe. Például
nem érdemes „haverkodni”, vagy lekezelően kommunikálni
feléjük. Ha pedig túl öregnek érezzük
magunkat ahhoz, hogy autentikusan tudjunk hozzájuk szólni,
ne féljünk segítséget kérni ettől a
nagyon nyitott és rendkívül kritikus „turbó”
generációtól.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megérkezett az OKSZ kommentár a májusi kiskereskedelmi adathoz
A májusi kiskereskedelmi adatok újabb figyelmeztetést hordoznak: a kormányzat által…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Csökkent a kiskereskedelem lendülete májusban
A húsvéti költések után lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése májusban:…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: A nagyobb lendületre vár a kiskereskedelem
A május elég rosszul alakult a boltokban, különösen az élelmiszerüzletekben,…
Tovább olvasom >