A trafikosok harmada volt előrelátó
Piaci információk szerint a koncessziótulajdonosok bő harmada, azaz kétezer üzlet döntött olyan pénztárgép beszerzéséről, amelyeket később nem lecserélni, hanem csak hozzá kell majd igazítani az NDN és a NAV technikai elvárásaihoz. A trafikosok nagyobb része viszont olcsó, 30-40 ezer forintba kerülő hagyományos pénztárgépet vett, amellyel nehézkes lesz az adminisztráció, ráadásul az átmeneti időszak leteltével, augusztus 31-én ki is lehet dobni a fölöslegessé váló berendezést – írja a a nol.hu.
Egy héttel az indulás előtt továbbra sincs a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) által elfogadott, illetve az NDN Zrt. által is ajánlott pénztárgép. Az NFM közleménye ugyanakkor arra figyelmeztet, készletnyilvántartó rendszerrel mindenképpen rendelkeznie kell a trafikosnak – számol be a nol.hu.
A jelenlegi helyzetben a trafikosok számára az egyik megoldás, hogy pc-alapú, készletnyilvántartóval ellátott pénztárgépbe ruháznak be, ami ugyan nem olcsó mulatság – félmillió forintnál is többe kerül –, ám később, ha megjelennek az NDN és a NAV technikai elvárásai, vélhetőleg csak apró beállítás szükséges e rendszereknél – olvasható a nol.hu cikkében. Az online hírportál által idézett piaci információk szerint a koncessziótulajdonosok bő harmada döntött ilyen pénztárgép beszerzéséről, azaz kétezer üzletbe kerül ilyen drágább kassza július elsején. A trafikosok nagyobb része viszont olcsó, 30-40 ezer forintba kerülő hagyományos pénztárgépet vett, amellyel nehézkes lesz az adminisztráció, ráadásul az átmeneti időszak leteltével ki is lehet dobni a fölöslegessé váló berendezést.
Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/hirek/osszes-hir/603-a-trafikosok-harmada-volt-elorelato
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több százmilliót vesztettek az eltűnt csomagok miatt az európai webáruházaknak
Az európai online kereskedők több mint félmilliárd eurós bevételtől estek…
Tovább olvasom >Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >