A tojásszövetség is szorgalmazza az áfa-csökkentést
A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) továbbra is szeretné elérni, hogy a tojás bekerüljön azon élelmiszerek körébe, amely általános forgalmi adóját (áfa) 5 százalékra fogják csökkenteni – közölte a Tojásszövetség elnöke kedden Budapesten.
Végh László az október második péntekén tartandó tojás világnapját beharangozó sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nemcsak az áfa-csökkentés fontos a tojástermelőknek, hanem az is, hogy ők is részesüljenek az állatjóléti támogatásokból. Erről a lehetőségről egyeztetnek a szakminisztériummal.
Magyarországon a tojásfogyasztás fejenként 215 darab évente. A rendelkezésre álló adatok szerint a belföldi fogyasztás 25-28 százaléka származik importból.
Molnár Györgyi, a Baromfi Terméktanács (BTT) mezőgazdasági titkára elmondta: a nagyüzemi tojástermelés évente most mintegy 800-900 millió darab, ebből mintegy 40-45 millió az export. A háztájiban előállított tojás mennyisége mintegy 700 millió darab.
A sajtó számára közreadott információ szerint a tojástermelés tavaly a regisztrált tojástermelőknél 3 százalékkal nőtt, elérte a 885,5 millió darabot. Az idei első fél évben a termelés 442,7 millió volt, ez 11 százalékos emelkedés 2014 azonos időszakához képest
Földi Péter, a BTT szaktanácsadója az MTI-nek elmondta: a tojástermelés árbevétele 22 milliárd forint körül mozog évente, az idén várhatóan 10 százalékkal magasabb lesz. A sajtótájékoztatón a szervezők közölték: október 9-10-én Kecskeméten megrendezik a Tojás Fesztivált, amelyen a tojásfogyasztást népszerűsítik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Piszkos ketrecek, globális veszélyek: tyúkok milliói szenvednek világszerte
Egy friss nemzetközi jelentés rávilágított: több mint harmincöt országban tartanak…
Tovább olvasom >Indul a NAK „Tények ízekre szedve” országos szemléletformáló kampánya
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos szemléletformáló kampányt indított „Tények…
Tovább olvasom >Drágul a csirkehús és a tojás: újabb áremelkedési hullám sújtja a magyar háztartásokat
A takarmányárak, az infláció és a globális kereslet-kínálat alakulása együtt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >