A Tesco megállapodott a szakszervezetekkel a pénztárosok béréről
Az áruházlánc számára fontos dolgozói elégedettsége, ezért – a szakszervezetekkel egyeztetett mértékű – bérkülönbözetet fizet pénztárosainak.
A Tesco megállapodott két szakszervezettel arról, hogy milyen mértékű bérkülönbözetet fizet pénztárosainak a 2008 novembere és 2011 decembere közötti időszakra. A cég annak ellenére a fizetés mellett döntött, hogy erre jogszabály nem kötelezi. A Tesco azzal indokolja döntését, hogy fontos a vállalat számára, hogy mind a 22 ezer dolgozója elégedett legyen, és az érintett pénztárosok annak tudatában végezhessék napi munkájukat, hogy munkáltatójuk maximálisan megbecsüli azt.
Az érintett dolgozók a részükre kiszámított összeget az ezzel kapcsolatos egyéni megállapodások aláírásának időpontjától függően, akár már a 2012. májusi fizetésükkel együtt megkaphatják. Ezzel a gesztussal a Tesco pontot kíván tenni egy évek óta húzódó vitára, amelynek alapja egy eltérő jogértelmezés arról, hogy 2010 májusa előtt a pénztárosok részére járt-e a garantált bérminimum vagy sem. A Tesco álláspontja változatlan abban a tekintetben, hogy jelenleg nincs és korábban sem volt olyan jogszabály, amely szakképesítéshez, ezáltal garantált bérminimum megfizetéséhez kötött munkakörnek tekinti a pénztárosi munkakört.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
K&H Elemzői kommentár: Elmaradt a meglepetés, de kockázatok azért még vannak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az OECD-ben 4,1 százalékra lassult az infláció júliusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ezért érdemes hazai termékeket venni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >