A Tesco energiamenedzsment projektje is bemutatkozik
A március 7-i Microsoft Retail Day konferencia előadásai között a vásárlói élményen kívül olyan témák is napirenden lesznek, melyek a kereskedelmi egységek működésének más fontos háttérterületeit, így például az energetikai folyamatokat is tárgyalják.
A Tesco és a KONsys Kft. közösen mutatja be az együttműködésükben megvalósuló energiamenedzsment projekt egyes állomásait. A Tesco részéről Luzsányi Péter főenergetikus, a KONSys képviseletében pedig Baracskai Attila ügyvezető igazgató részletesen ismertetik a beruházás motivációit, valamint információtechnológiai és műszaki hátterét.
– A nagy létesítményszámú kereskedelmi láncok számára az egyik legnagyobb kihívás mind az épületeken belül, mind pedig azok között megteremteni egy olyan energiafelügyeleti rendszert, amely képes az áruházak egymáshoz képesti napi, heti, havi fogyasztásait áttekinthetővé, rendszerezhetővé tenni – vázolja Luzsányi Péter a projekt mögött húzódó legfontosabb igényt. – Nagy kihívás ugyanakkor, hogy ezek a mért mennyiségek ne terheljék túl a hálózatot, továbbá a vezetői szintek mindegyikének kellő mélységű, értelmezhető riportot adjanak. Ehhez a KONsys fejlesztését választottuk, a megvalósítás első állomásaként pedig a rendszer a központi irodánkban bevezetésre került.
Baracskai Attila az általuk kifejlesztett rendszer kapcsán hozzáteszi:
– Az AVReporter Energia Menedzsment Szoftver láthatóvá és kiszámíthatóvá teszi olyan nagy adatokkal dolgozó fogyasztóegységek energiafelhasználási szokásait, mint épületegyüttesek (bevásárlóközpontok, csarnokok, repterek stb.), szolgáltatók, gyárak, ezáltal biztosítva az energiaköltségek csökkentését, energiahatékonyság növelését, továbbá az egységre jutó energia kimutatását.
Március 7-én, Magyarországon első alkalommal kerül megrendezésre a Microsoft Retail Day. A szoftvervállalat saját szervezésű konferenciájának központi témáját a kereskedelemben egyre hangsúlyosabb, mesterséges intelligenciát is tartalmazó, digitális megoldások adják. A rendezvény célja, hogy konkrét példákon keresztül bemutassa azokat a Microsoft-alapú fejlesztéseket és eszközöket, amelyek a digitalizáció korának vásárlói igényeit is szem előtt tartva, hatékonyan támogatják az offline és online értékesítést.
A szakmai napon egyéni és páros prezentációk sora váltja majd egymást, felvonultatva a legkülönfélébb hazai és külföldi fejlesztéseket.
A konferencia együttműködő partnereként a szakmai előadásokat a Trade magazin moderálja, mely az FMCG piac első számú retail szaklapjaként maga is kiemelt figyelmet fordít a hazai és külföldi retail fejlesztésekre, valamint a digitalizáció és a vásárlói élmény aktuális és jövőbe mutató kérdéseire.
További információ: https://www.microsoftevents.com/profile/6217181
(x)
Kapcsolódó cikkeink
Az ország történetének legnagyobb élelmiszergyűjtése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meghosszabbított határidővel, november 14-ig lehet pályázni a Tesco programjában a helyi fiatalok és közösségek jövőjére biztosított támogatásért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >3,1 millió QR-kód beolvasással a top5 legtöbbet letöltött app közé került a Tesco Clubcard alkalmazása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Supply Smart Intelligens csomagolás, globális szemléletben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 10 tonna állateledel gyűlt össze a Lidl jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A dm tovább erősítette online és offline szolgáltatásait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
