A Tesco Akadémia oktatási szakemberét választották meg a Kereskedelmi Készségtanács elnökének
December óta László Gábor, a Tesco Akadémia Kft. oktatója és projektmenedzsere tölti be a Kereskedelmi Készségtanács elnöki pozícióját, miután az előző elnök mandátuma lejárt. A szakembert a kereskedelmi és logisztikai szektor szereplőiből álló 14 fős testület tagjai egyhangúlag választották meg vezetőjüknek. Megbízatása két évre szól.
László Gábor több mint 20 éve dolgozik a Tesco berkein belül, ahol munkáját a miskolci áruház sport- és barkácsosztályának vezetőjeként kezdte, majd a kecskeméti, illetve nyíregyházi áruház kereskedelmi igazgatójaként, ezt követően pedig a budaörsi központ specialistájaként felelt a non-food területekért. 2007-ben kezdett el vezetőképzéssel foglalkozni a vállalatnál, és 2017 óta erősíti a Tesco Akadémia csapatát.
A Tesco Globál Zrt. leányvállalataként a Tesco Akadémia 2012 óta nyújt OKJ-s és államilag elismert más képesítést adó képzéseket. A cég emellett a Tesco áruházakban biztosít gyakorlati helyet felnőttképzési programban résztvevők és duális képzésben tanuló kereskedelmi iskolások számára. A képzési központ az elmúlt három évben 230 főről mintegy 600 főre növelte szakiskolás tanulóinak létszámát, és a növekedési tendenciát a járványidőszak alatt, a tantermi oktatás felfüggesztésének idején is fenn tudta tartani. A fejlődéshez nagymértékben hozzájárult a cég által kidolgozott egyedülálló online oktatási megoldás, amely külön alkalmazás letöltése nélkül használható bármilyen, internetcsatlakozással rendelkező eszközről, akár alacsony sávszélességen is. Az oktatási felület szimulálni tudja a kereskedelemben használt gépek működését, például egy önkiszolgáló kassza képernyőjét, így a funkciók a digitális platformon, távolról is begyakorolhatók és előnyei a jövőben is jól kihasználhatók például betegség esetén.
„Büszke vagyok rá, hogy a Tesco Akadémia által kifejlesztett virtuális oktatási csomag lehetővé tette, hogy elsőként álljunk át a digitális gyakorlati oktatásra a kereskedelmi szektorban, így a pandémiás helyzetben sem hagytuk magukra a tanulókat. Úgy vélem, ez az egyedülálló szakképzési gyakorlat is szerepet játszott abban, hogy a Kereskedelmi Készségtanácsban vállalt egyébként is aktív szerepemet megerősítse, és meggyőzze a testület tagjait arról, hogy alkalmas vagyok az elnöki pozícióra. Hatalmas megtiszteltetés számomra a kinevezés. Ezúton köszönöm a megbízólevelet dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, valamint a bizalmat a tanácsban ülőknek. A rám bízott felelősséggel élve minden tőlem telhetőt megteszek a szakképzés és felnőttképzés innovációjának előmozdításáért” – mondta László Gábor, a Kereskedelmi Készségtanács új elnöke.
A Kereskedelmi Készségtanács a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 19 készségtanácsának egyike, amelynek feladata, hogy a kereskedelmi szakképzést a gazdasági szereplők igényei alapján támogassa. A gazdasági növekedés és a gyors technológiai változások szükségessé teszik a gazdasági szereplők aktív bekapcsolódását a szakképzés rendszerébe annak érdekében, hogy a tanulók olyan naprakész szaktudást sajátítsanak le, amit friss munkavállalóként már az első naptól érdemben tudnak használni. A munkaerőpiaci foglalkoztatók a havonta ülésező testület munkáján keresztül kapnak lehetőséget a szakképzés és felnőttképzés szakmai tartalmainak ilyen irányú megújítására, módosítására.
„Elnökként fontos feladatomnak tartom, hogy a tanács valóban aktív szerepet vállaljon a piaci igényekre szabott szakképzési szakmai programok kialakításában, főként a duális képzés és az oktatás digitalizációjának terén. Igazán nagy dolog, hogy a gazdaság szereplői a szakképzés átalakításának aktív részesei lehetnek. Az együttműködés egyik eddigi eredményeként három új kereskedelmi szakma jött létre. Szintén nagy előrelépés, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének csatlakozásával egy ideje már érdekképviseleti csoport is segíti a munkánkat. Célom, hogy a testületben a kisvállalati szektor és az egyéni vállalkozók a jelenleginél nagyobb arányban vegyenek részt a jövőben, lehetőséget adva ezáltal az igények minél szélesebb körű képviseletére”– tette hozzá László Gábor.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Már javában tart a dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre jelentős mennyiségű magyar görögdinnyével látja el…
Tovább olvasom >Újabb közel 60 milliót fordíthatnak helyi szervezetek fiatalok közösségi programjaira a Tesco pályázati programjával
Április 7-én elstartolt a Tesco közösségi pályázati programjának második fordulója,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >