A Tesco 9 százalék feletti bérfejlesztést ad áruházi dolgozóinak
A Tesco átlagosan 9 százalék feletti bérfejlesztést ad áruházi dolgozóinak 2012-ben – közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt.
A közlemény szerint a januári, 11,8 százalékos minimálbéremelést követően a Tesco újabb, átlagosan 4 százalékos béremelésben részesíti áruházi dolgozóit, elsősorban azokat a munkavállalókat, akiknek a bérét negatívan érintették az adóváltozások.
Ez a két béremelés együttesen átlagosan 9,33 százalék bérnövekedést jelent az áruházi dolgozók esetében – hangsúlyozza a társaság.
Az áruházlánc közölte azt is, hogy az októberben esedékes bérfejlesztést előrehozza júliusra, így az érintettek három hónappal korábban jutnak a megemelt bérükhöz. A vállalat hangsúlyozza: a szakszervezetekkel egyeztetve alakította ki a béremelés struktúráját, és a legfontosabb szempont az volt, hogy mind a 22 ezer munkavállaló munkahelyét megtartsák, és a béren kívüli juttatások körét se szűkítsék.
A vállalat az idén közel 200 millió forintot fordít munkaruhára, és további 160 millió forintért felújítja a dolgozói területeket áruházaiban, a munkavállalók visszajelzései alapján – tette hozzá közleményében a cég. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Forbes: a leggazdagabb 400 amerikai vagyona rekordnagyságú, 6600 milliárd dollár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >