A tervezettnél több dolgozótól válik meg az Ikea
A svéd bútorkereskedő cég, az Ikea bejelentette, hogy a vállalat a gazdasági válság hatására kénytelen a korábban tervezettnél nagyobb számban megválni dolgozóitól.
Az Ikea alapítója, Ingvar Kamprad sokáig csak általánosságban beszélt az elbocsátásokról, azt azonban nem fejtette ki, pontosan hány embert érint majd a leépítés. Az AP jelentése szerint az Ikea az elmúlt tíz hónapban 5 000 főt bocsátott el, miután 7 százalékkal csökkent a forgalom.
Charlotte Lindgren, a cég szóvivője hozzátette: a már létező üzletekben szeretnék növelni a hatékonyságot, részleteket azonban ő sem közölt. Ugyanakkor hozzátette: az Ikea továbbra is fenntartja toborozási terveit a megnyitásra kerülő 50 áruház tekintetében.
Ingvar Kamprad 1943-ban alapította meg a svéd bútorkereskedő céget, amely jelenleg 246 üzletben mintegy 140 ezer főt foglalkoztat világszerte.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ég veled, konyhaasztal: a magyarok kétszer akkora eséllyel vacsoráznak az ágyban, mint a világ többi része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Henkel idén ünnepli 150. évfordulóját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Tork a SIRHA Budapesten: higiénia, hatékonyság és fenntarthatóság a HoReCa-szektor számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


