A természeti gasztronómia bemutatására készülnek a termelők Szilvásváradon
A természetben megtalálható, kiemelkedő minőségű nyersanyagra épülő gasztronómia bemutatására készül néhány, elsősorban a Bükkhöz kötődő termelő június 18-án Szilvásváradon, a Szalajka-völgyben – hangzott el a Magyarországon eddig példa nélküli rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Egerben.
A Termelői gasztronómia „a kerek erdőben” elnevezéssel meghirdetett programon az egri Macok Bisztró, a szilvásváradi Sáfrány Pisztrángos, a mónosbéli Sándor Tamás bükki sajtkészítő, a szomolyai Hegyi-Kaló Pincészet, valamint a virágoskúti Rózsa Péter biogazda mutatkozik be az érdeklődők előtt.
Macsinka János, a Macok Bisztró séfje kiemelte: a hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvény célja, hogy kiemelje jelenlegi helyzetéből a hazai termelői gasztronómiát.
Kifejtette: a gasztronómiának a termelőkkel közösen a környezetünkben megtalálható, kiemelkedő nyersanyagra kell építenie, legyen szó akár sajtról, halról, borról, húsokról, zöldségekről vagy gyümölcsökről. „E nélkül ugyanis soha sem lesz gasztronómiai felemelkedés Magyarországon” – hangsúlyozta.
Sándor Tamás arról beszélt, be szeretnék mutatni a térség erdeinek, mezőinek értékeit, javait, kezdve a magvaktól és a gyógynövényektől a gyümölcsökön, virágos termékeken át a halakig, húsokig, hogy minél többen megismerhessék ezen termékek ízeit. Sokan vannak ugyanis, akik még egyáltalán nem találkoztak az ezekre a termékekre jellemző ízekkel – tette hozzá.
Elhangzott egyebek mellett: a termelők a Szalajka-völgyi, előadásokkal, beszélgetésekkel is színesített rendezvénnyel fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy léteznek olyan elfelejtett gasztronómiai értékeink amelyekre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni. Mindezt pedig úgy, hogy a résztvevők különleges környezetben, „tő mellett” élvezzék a természet ezen erőforrásait. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
10 éves a MOL Fresh Corner – az olimpiai bajnoktól a Tankcsapdáig mindenki az ország legkedveltebb hot-dogját ünnepli
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A palócleves nem palóc – így született meg a magyar gasztronómia egyik ikonikus étele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Európai Nyúlhús Napok 2025. október 4-5-én
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Négynapos hosszú hétvégével indul az ünnepi időszak – október 23-án zárva lesznek az üzletek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AI az ügyfélszolgálaton: kézzelfogható üzleti haszon a kiskereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A JYSK és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös adománya több ezer rászorulónak nyújtott segítséget
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >