A tejtermelés 10 százalékát lefedő termelői szervezet alakult
Új, a hazai tejtermelés 10 százalékát lefedő együttműködés jött létre négy tejtermelői csoport között. Olyan „termelői szervezetet” alakítottak, amely az alapító gazdálkodók nevében igyekszik majd a legjobb felvásárlási árakat kiharcolni a feldolgozóknál. Ráadásul mindezt kartellvád nélkül teheti meg egy uniós jogszabály szerint.
Elsőként a Magyar Tej Termelői Szervezet Kft. kapott hivatalos miniszteri elismerést az országban, így a napokban már be is kapcsolódik a tagok ártárgyalásaiba – közölte az agrárszektor.hu-val Lukács László, a cég ügyvezetője. Az úgynevezett termelői szervezetként működő társaságot tavaly nyáron hozták létre, és a miniszteri elismerést a közelmúltban kapta meg.
A kft. a Bicskei Tejért Kft.-t, a Pusztavámi Tejszövetkezet Zrt.-t, a baranyai Magyar Tej Értékesítő és Beszerző Kft.-t, és a Tolna megyei Dunamelléki Tejértékesítő, Beszerző és Szolgáltató Szövetkezetet képviseli, amelyek termelői csoportként működnek és a hazai tejtermelés 10 százalékát adják. E négy csoport együttesen mintegy 150 millió liternyi tejet állít elő évente.
Termelői szervezeteket ilyen termelői csoportok hozhatnak létre. Az agrártárca nyilvántartása szerint ma összesen 10 elismert tejtermelői csoport működik az országban, közülük a legismertebb az Alföldi Tej Kft., amely meghatározó tejfelvásárlóként a székesfehérvári tejüzemet is működteti.
MTI-fotó: Mohai Balázs
Talán a folyamatos piaci krízisek játszottak közre abban, hogy a tejágazati szereplők az elsők között éltek egy olyan újabb uniós lehetőséggel, amely megkönnyítheti a termelők helyzetét. Korábban létrehozták a termelőket, a feldolgozókat és a kereskedőket tömörítő szakmaközi szervezetet, most pedig az első termelői szervezet megalakításától várnak előrelépést gazdálkodói szinten.
Az EU még a 2009-2010-es tejpiaci krízis idején elfogadott „tejcsomag” részeként pontosította az ágazatban létrehozható szakmaközi, illetve a termelői csoportok által megelakítható termelői szervezetek jogosítványait. Termelői szervezetet nemcsak a tejágazatban lehet létrehozni, hanem valamennyi mezőgazdasági szektorban. Legfőbb előnye, hogy az EU lehetővé teszi a számukra az együttműködést, illetve a nagyobb áru- és alkualap létrehozását. Emellett egyfajta ügynöki tevékenységet végezve ártárgyalásokat is folytathatnak oly módon, hogy nem vonatkoznak rájuk az uniós versenyjog kartellszabályai.
A nyár elején várhatóan már élesben működik a szervezet – mondta Lukács László. A Magyar Tej Termelői Szervezet Kft. csak tárgyal az alapító termelői csoportok nevében, és az utóbbiak írják alá a szerződéseket a feldolgozókkal. Az ügyvezető becslése szerint közepes árszint mellett akár 15 milliárd forintos szerződésállományt is jelenthet a cég működése. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
E-kereskedelmi együttműködésre lép az Albertsons a Grubhubbal
A június 25-én bejelentett megállapodás értelmében az éttermi házhozszállítási szolgáltatást…
Tovább olvasom >Csehországban közösen fejleszt elektromosautó-töltő infrastruktúrát a Billa, a Penny és a Shell
Stratégiai partnerséget kötött a Billa, a Penny és a Shell…
Tovább olvasom >Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé egy magyar fejlesztés
Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >