A Tej Terméktanács nem változtatott alapár-prognózisán
Nem változtatott alapár-prognózisán a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöksége keddi ülésén: az idei – 2013. április 1-től 2014. március 31-ig tartó – kvótaévre az alapár éves átlagára vonatkozó előrejelzés továbbra is kilogrammonként 99 forint – tájékoztatta a szakmai szervezet szerdán az MTI-t.
Az elnökség azzal számol, hogy a mostani alapár előrejelzés alapján a feldolgozók átlagosan mintegy 110 forintos felvásárlási árat fizetnek majd a termelők számára a kvótaév hátralévő részében a termelőknek.
Lukács László, a terméktanács ügyvezető igazgatója asz MTI-nek elmondta: a szakmaközi szervezet vezető testületének alapár-előrejelzése azért fontos, mert az prognózis irányt mutat a termelőknek és a feldolgozóknak szerződéseik megkötéséhez, illetve módosításához.
Az elnökség pedig azért nem módosította – a negyedévenként felülvizsgált – szeptemberi előrejelzést, mert a piaci viszonyokban alapvető változás nem történt. Azaz továbbra is a kereslet a tejpiaci folyamatok alapvevő meghatározó eleme, és ebben jelentős változás nem várható a következő hónapokban – mondta az ügyvezető igazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >